promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
5+1 sportos érdekesség – az elmúlt hét legjobb netes posztjai
Borítókép:  Sean Gardner / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az előző héten is nagyszerű posztokat lehetett találni az interneten, ismét összegyűjtöttük a legjobbakat.

1) NASCAR – új gazdája lesz a 48-asnak: azt már a szezon kezdete előtt kiderült, hogy a hétszeres bajnok Jimmie Johnson visszavonul. Igaz, a profi autóversenyzői pályafutását nem fejezi be végleg, de a NASCAR-nak búcsút int. A rajtszámokhoz Amerikában is ragaszkodnak a versenyzők, karrierjük végéig használhatják azt, így ha valaki visszavonul, azok is újra gazdára találnak. A 48-as szám is elég erősen összeforrt Johnson nevével, így azért a rajongóknak is időbe telik majd megszokni, hogy másik pilótához tartozik.

Ez az ember Alex Bowman lesz, aki jelenleg a 88-as autót vezeti, ami a Hendrick Motorsport csapatánál szintén egy legendás szám, hiszen az a Dale Earnhardt Jr. indult ezzel a rajtszámmal pályafutása során, aki jelenleg is nagyon népszerű. Most tévés szakértőként dolgozik és bár bajnoki címet sosem szerzett, így is rengeteg rajongója volt, főkén édesapja Dale Earnhardt Sr. után, aki Johnsonhoz hasonlóan hétszer volt bajnok. Rajtuk kívül ez csak Richard Pettynek sikerült a '60-as, '70-es években.

Bowman szempontjából ez volt a jó hír, a hétvégi futam során azonban rossz dolgok is történtek vele. Konkrétan pánikrohama volt az autóban, amit utólag be is vallott, ám ezen valahogy mégis túllépett és fantasztikus módon a nyolcadik helyen ért be a célbe.

A NASCAR-t a hétvégén Charlotte-ban tartották, ahol egy road pályán versenyeztek a szereplők. A sima épített pályás versenyekből persze kevés van a versenynaptárban, de azért elvétve találunk egyet-kettőt. Aki pedig igazán jól teljesít ezeken, az szintén a Hendrick egyik pilótája, Chase Elliott. A 24 éves versenyző ezzel együtt kilenc győzelemnél jár, amiből ötöt szerzett ezeken a helyszíneken. A Cup Series jelenleg úgy áll, hogy megvan a rájátszás Top 8-a: Elliott mellett még esélyes a bajnoki címre Kevin Harvick, Brad Keselowski, Kurt Busch, Joey Logano, Denny Hamlin, Martin Truex Jr. és Alex Bowman.

2) NBA – nagy buli volt a Lakersnél: a Los Angeles Lakers és a Miami Heat csapott össze az NBA, vagyis az észak-amerikai profi kosárlabda liga idei nagydöntőjében. A négy győzelemig tartó párharcot hatalmas érdeklődés övezte, végül a Lakers tíz év után ünnepelhetett ismét. Utóbbinak pedig megadták a módját, az öltőzőben készült jelenetek igazán jól sikerültek.

3) Nadal 20: Rafael Nadal jelenleg abszolút favorit, ha salakon rendeznek teniszversenyt – ezt kár is lenne vitatni. A Roland Garrost az idei évben is megnyerte, így összesen már 13 francia tenisztrófeánál tart, ami pedig a Grand Slam tornákat illeti, ez már a 20. sikere volt. Mindez csak azért érdekes, mert pályafutása egyik legnagyobb riválisával, a svájci Roger Federerrel együtt így már ketten együtt állnak a ranglista élén, mint a legtöbb GS-tornát nyerő játékosok. A fiatalok erősek ugyan, de az új generáció egyelőre még maximum csak lépést tud tartani velük, a Nadal-Federer-Djokovic trió pedig még mindig a legesélyesebbnek számít akár kemény, akár füves, akár salakpályás borításról legyen szó. Az ATP hivatalos Twitter oldala egy nagyszerű animációt tett közzé ezzel kapcsolatban.

4) Szupererő? A motorversenyzők igazi szuperhősök, lenyűgöző azt látni, hogy mennyire könnyen bánnak a versenygépeikkel, de azt is, ahogyan simán felállnak egy nagyobb bukásból. A Moto GP mezőnye az előző hétvégén a Francia Nagydíját teljesítette Le Mans-ban, ám a hideg időjárás nagyon megnehezítette a pilóták dolgát. Láttunk emiatt nagy bukásokat, de ezek közül kétségtelenül a leglátványosabb, és egyben talán legszerencsésebb mozdulat volt az alábbi.

A Suzuki motorosa, Joan Mir a harmadik szabadedzésen csúszott el, majd a sóderágyban simán két lábra állt, ami nagyon ritka látvány.

5) Hamilton ismét beállított egy rekordot: Lewis Hamilton sikert sikerre halmoz az utóbbi években, ez pedig törvényszerűen azt hozza magával, hogy megdönti a rekordokat. A Mercedes pilótája, ha csak a számokat nézzük, most már tényleg nagyon közel van ahhoz, hogy minden idők egyik legjobbja legyen, a világbajnoki címek tekintetében is már csak eggyel van elmaradva a hétszeres bajnok Michael Schumachertől és jó úton van ahhoz, hogy még idén utolérje.

A legtöbb futamgyőzelem csúcsát is a német legenda tartotta eddig 91 sikerrel, de a múlt hétvégi Eifel Nagydíjon ezt is sikerült beállítania a brit versenyzőnek. Alighanem hamarosan meg is dönti majd ezt, ám egyenlőre egálban vannak. A Formula 1 hivatalos oldala egy olyan videót tett közzé, amely nagyon jól megmutatja, hogy Schumacher és Hamilton hogyan jutottak el ideáig pályafutásuk során.

+1) Adam Sandler valóban jól tud kosarazni: igaz, hogy ez a poszt nem kapcsolódik szervesen valamelyik sporteseményhez, de érdemes megnézni.

Azt, hogy az ismert színész szereti a kosárlabdát, köztudott tény, ahogy az is, hogy nem is egy filmjében láttuk már őt dobálni a pályán, de ebből a videóból kiderült, hogy valóban igazán ügyesen mozog a pályán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás