promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Forma-1: meglepetés a Nürburgringen, nem Hamilton indulhat az élről
Borítókép:  RONALD WITTEK / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Valtteri Bottas szerezte meg az első rajtkockát az Eifel Nagydíj időmérő edzésén.

Kegyes volt az időjárás szombaton a mezőnyhöz ellentétben a pénteki nappal, amikor egy métert sem tudtak megtenni az autók a köd, illetve az eső miatt.

Egyetlen szabadedzés állt így rendelkezésre az időmérő edzés előtt, melyen a Mercedesek voltak a leggyorsabbak, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton sorrendben. A Ferrari igazán jól ment, meglepetésre Charles Leclerc a harmadik helyről várta a kvalifikációt.

A legnagyobb hír a kezdés előtt mégsem ez volt, hanem a Racing Point pilótacseréje: Lance Stroll rosszulléte miatt a tartalékos Nico Hülkenberg ugrott be. A németnek idén ez már a harmadik jelenése, korábban a csapat másik autóját vezette két alkalommal, akkor Sergio Perez helyetteseként. Most hazai pályán szerepelhet a Nürburgringen, ahová 2013 után tért vissza a Forma-1.   

Viszont ahogy az várható volt, mivel elég hirtelen kellett a rendelkezésre állnia, így kevés esély mutatkozott a továbbjutására, Hülkenberg végül a 20.helyen zárt.

Az első szakaszban, vagyis a Q1-ben két ember okozott meglepetést, Kevin Magnussen meglepően jól ment, míg az Alfa Romeóval Antonio Giovinazzi is hasonlóan erős volt, így mindketten továbbmentek a Q2-be. Az olasz pilóta végül a 14. lett, pont a Haas dán versenyzője előtt.

A Ferrarik erős tempója később is megmaradt, de Sebastian Vettelnek nem jött ki a lépés, pont saját csapattársa ütötte el a továbbjutástól, így a 11. pozíció lett az övé. Ezzel szemben Charles Leclerc nagyon jó formát mutatva a 4. helyet szerezte meg az utolsó szakaszban, így a második sorból rajtolhat majd a harmadik helyen záró Max Verstappen mellől. A Red Bull holland pilótája is gyorsnak tűnt, de nem tudott mit kezdeni a Mercedesekkel, akik egymás között döntötték el végül a rajtelsőség sorsát.

A pole pozíció végül Bottasé lett, aki 1:25.269-es idejével a pályacsúcsot is megdöntötte és bő két tized másodperccel győzte le Hamiltont, aki így a második helyről indulhat vasárnapi versenyen, amely igazán izgalmasnak ígérkezik, hiszen a hét utolsó napjára is elég hűvös időt jósolnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás