promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A focista vizespalackkal megdobta a sportvezetőt, aki egyik szemére megvakult
Borítókép:  a kép illusztráció / forrás: unsplash.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Somogyvár-Kaposmérő, Somogy megyei másodosztályú-mérkőzésen a vendég csapat játékos lecserélése után összeszólalkozott a Kaposmérő egyik elnökségi tagjával. A labdarúgó dühében a sportvezetőnek vágott egy vizespalackot, aki az eset következtében bal szemére megvakult.

Egészen borzalmas eseménysor játszódott le a Somogy megyei II. osztályú, Somogyvár-Kaposmérői SE labdarúgó-mérkőzésen. Hogy pontosan mi is történt, arról a helyszínen lévő kaposmérői klub első embere számolt be a Blikknek.

„A második félidő derekán a vendéglátók egyik játékosa a lecserélése közben rövid szóváltásba keveredett elnökségi tagunkkal, aki az ismerősei révén jóban volt a somogyvári szurkolókkal, így a hazai nézők között foglalt helyet. A focista – miután leült a kispadra – nem bírt az idegeivel, hirtelen felpattant, s megdobta az áldozatot”

– fogalmazott Csete Károly.

Az áldozatot olyan erővel találta szemen a vizecpalack, hogy azonnal kórházba kellett szállítani, de a gyorsan elvégzett műtét ellenére megvakult a bal szemére.

„Nagyon rossz állapotban van, komoly fájdalmak gyötrik. Egy ásványvizes petpalackkal találták el, valószínűleg a kupak okozta a szörnyű sérülést. Az orvosai szerint pénteken elhagyhatja talán a kórházat, de – szörnyen hangzik – meg kell várni, hogy kiszáradjon a szemgolyója, amely még mindig folyik ki a szemgödörből. Csak utána kaphat üvegszemet. Sajnos, nem látogathattuk meg a koronavírus miatt bevezetett szigorítások miatt, de a családja tartja vele a kapcsolatot, próbálja mindenben segíteni”

– tette hozzá Csete.

A bulvárlap megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt az információt kapták, hogy súlyos testi sértés ügyében nyomoznak ismeretlen tettes ellen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás