promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Forma-1: Hamilton hibázott, Bottas nyert Szocsiban
Borítókép:  Kirill KUDRYAVTSEV / POOL / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokat veszített a rajt előtti hibái miatt a címvédő, viszont a finn csapattárs így még meccsben maradt a VB címért.

Két rekord beállítására készülhettek a rajongók az Orosz Nagydíj előtt, hiszen Kimi Raikkönen a 322. versenyére készült, amivel Rubens Barrichello-t sikerült utolérnie, Lewis Hamilton pedig a 91. futamgyőzelméhez volt közel, ezzel pedig Michael Schumacher csúcsát állíthatta volna be. A brit pilótának viszont aggódnia is volt miért, a verseny előtt szabálytalan helyen hajtott végre rajtpróbát, végül a 7. kör során derült ki, hogy kétszer 5 másodperces időbüntetéssel sújtják, mivel ugyanazt követte el egy kör alatt két alkalommal is.

Sebastian Vettelről is szót kell ejteni, jubilált a német, mivel a 250. versenye volt ez a mostani. A rajtrács változott valamelyest a kezdés előtt, Nicholas Latifi, valamint Alexander Albon is egy öt helyes büntetést szedett össze váltócsere miatt, délelőtt pedig a Formula 2-ben történt egy hatalmas baleset, amelyet végül sértetlenül megúsztak az érintettek.  

A Szocsi pálya különlegessége, hogy a célegyenestől a kettes kanyarig végig padlógázon mennek, így pedig a szélárnyék hatása is sokat számít. Ez főleg a rajtnál szokott kritikus lenni és most sem volt másképp. A hatalmas csatát nem úsztuk meg baleset nélkül, Carlos Sainz Jr. és Lance Stroll is összetörte az autóját és jöhetett a Safety Car. A spanyol a bukótérből visszajövet találta el a falat, a kanadai pedig Charles Leclerc Ferrarijával ért össze.

Az élen a két Mercedes jól kapta el a rajtot, a Hamilton-Bottas párharcból pedig végül előbbi jött ki jobban, mögöttük Max Verstappen volt a két Renault előtt. Az újraindítás után Hamilton büntetésén kívül, a mezőny legvégén autózó Russell - Albon - Norris hármas okozott némi izgalmat és a boxkiállások sorát is ők nyitották meg, igaz ők még a pályatakarítás alatt jöttek ki, rajtuk kívül az első Daniel Ricciardo volt a 16. körben.

A Pirelli amely a három leglágyabb keveréket hozta el erre a hétvégére, ezúttal az egy kiállásos taktikát tartotta a legkifizetődőbbnek, a biztonsági autós fázis pedig csak ráerősített erre.

Az ausztrál után egy körrel érkezett a Mercedes világbajnoka, akinek a büntetését is itt kellett letöltenie, ezzel viszont a kerékcserék miatt kevesebbet veszített mint az várható volt, gyorsan előrejött a harmadik helyre. Az élen álló páros elég hosszú etapot ment, Verstappen a 26., míg Bottas eggyel később állt ki friss gumikért, de náluk is hosszabbat ment a két Ferrari, Leclerc 29 kör után jött ki, Vettel pedig 31-et ment. Raikkönen is dicséretet érdemel, mivel 35 kört kint tudott maradni.

Menet közben kapott egy 5 másodpercet Ricciardo is, a csapattárssal való helycserénél vágta le a pályát, ezt pedig szigorúan vették. A Renault pilótai ugyan erősnek tűntek a hétvégén, a futamon viszont mindketten sok időt vesztettek Vettel mögött még a verseny első szakaszában, ők az 5. és a 7. helyeken zártak.

A Ferrari négyszeres világbajnoknak megint szenvedős versenye volt, pontot sem szerzett, Leclerc viszont a maximumot kihozta az autóból és így lett a hatodik.

Bár a dolgokon sokat nem változtatott, a 43. körben még jött egy nagyon gyors virtuális biztonsági autós szakasz, mivel a 2-es kanyar után Grosjean bontotta le a kikerülést jelző táblákat a bukótérben. Ezek után már csak két helyen történtek akciók, Albon és Norris már az utolsó egy pontért vívott harcot, ehhez csatlakozott Pierre Gasly is, valamint az utolsó körben Daniil Kvyat üldözte Esteban Ocont a hetedik helyért.  

A futamot végül elég simán Valtteri Bottas nyerte, aki így a második olyan versenyző az idei szezonban, aki legalább kétszer győzni tudott, sőt még a leggyorsabb körért járó plusz egy pont is az övé lett. Verstappen jött be a második helyre, Hamilton pedig a büntetésekkel együtt is felfért a dobogóra. Sergio Perez is nagyszerű versenyt futott, a mexikói a negyedikként ért be és mint az a végére kiderült, Albont az ág is húzta, kapott még ő is egy 5 másodpercest hasonlóért mint Ricciardo.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás