promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A bencés szerzetes prédikációjába beleszőtte a Fradi-edző cseréit
Borítókép:  facebook.com/QpacBencesIskola
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákmiséjén Imre atya bibliai példabeszédében párhuzamot állított az általa elmondott evangéliumi történet és a Ferencváros-Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzés között.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákmiséjén Gérecz Imre atya nemcsak focikedvelőknek szólt, de a szövegben az atya párhuzamot állított az általa elmondott evangéliumi történet és a Ferencváros-Dinamo Zagreb Bajnokok Ligája-selejtezőmérkőzés között. „Ezen a héten a diákmise már a második olyan esemény, ahol zöld-fehér egyenruhás férfiakat láthatok közösen ünnepelni. Így volt ez szerda este is, amikor volt egy számunkra örömteli módon végződő focimeccs. A Fradi legyőzte a horvát bajnokot, és továbbjutott. Látjátok: mi is zöld-fehérbe öltöztünk a mai diákmisére" – kezdte liturgiáját az atya.

Gérecz Imre atya halvány egyezésre mutatott rá a bibliai példabeszédében szereplő szőlőmunkások és a Ferencváros azon játékosai között, akik csereként léptek pályára a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőmérkőzésen.

„A szőlősgazda a munkanap különböző óráiban fogad fel munkásokat a szőlőjébe, Rebrov mester pedig edzőként a meccs különböző pillanataiban cseréli be a pálya szélén ücsörgő cserejátékosokat. Van, aki csak egy órát dolgozik a szőlőben, és van, aki csak 20 percet tölt a focipályán. Az elvégzett munkáért viszont mindketten ugyanannyi jutalomban részesülnek, mint akik végigdolgozták a rendelkezésre álló időt: minden szőlőmunkás egy dénárt kap, és minden zöld-fehér játékos győztesként mehet zuhanyozni. Hol itt az igazság? Akkor lehet, hogy meg sem éri dolgozni? Jobb, ha az utolsó pillanatban állunk be a többiek közé? Jézus, mint oly sokszor máskor, most is provokál bennünket a történetével" – folytatta a bencés szerzetes.

Több példá keresztül érzékeltetve az atya eljutott odáig, hogy ha mindent az utolsó pillanatra szeretnénk halogatni, akkor korántsem biztos, hogy célba jutunk. „Mert az élet is olyan, mint a foci: egyikben sem a labdabirtoklási arány vagy a helyzetek száma fontos, hanem az, hogy több gólt lövünk-e az ellenfélnél" – tette hozzá. Majd szóba hozta a mérkőzésen pályára lépő védőket (Lovrencsics, Blazic, Kovacevic Civic, Botka Frimpong) és azt a kérdést tette fel: hogy a játékukból, tevékenységükből mi tanulság?

„Talán az, hogy így van ez veled is, meg velünk és az Istennel. Nem tudhatod, hogy mikor lesz rád elengedhetetlenül szükség. De amikor az élet úgy hozza, állj készen, hogy felvedd a ritmust, odafigyelj ránk, akik körülveszünk téged, és együtt megnyerjük a meccset. Élj úgy, hogy Isten, a mi tapasztalt edzőnk, bármikor becserélhessen téged! Mert hidd el nekem, hogy nélküled nekünk sem sikerülhet" – mondta.

Pannonhalmi Bencés Gimnázium

Kedves Testvérek! A nagy válsághelyzetekben a legkisebb örömhír is m... egújítja erőinket. Egy ilyen kis győzelem, hogy a pannonhalmi végzősök második negatív teszteredménye is megérkezett, azaz ezt a kis csatát - valószínűleg és sajnos nem az utolsót, de mégis!!! - megnyertük.

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás