promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Elkezdtek beszaladni a pályára a barbárok" – tömegverekedés a megye III-as meccsen
Borítókép:  Northfoto
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Nógrád megye III. osztályú bajnoki, az Ipolyarnóc SE-Kálló SE találkozó a 23. percben, tömegverekedés miatt félbeszakadt. A helyszínen lévők leírása szerint az is előfordult, hogy valaki vizes kannát vágott a tömegbe. A két csapat edzőjének nyilatkozata eltérő álláspontot képvisel.

Aki ismeri a megyei labdarúgás világát az tudja, nem szokatlan, hogy egy-egy mérkőzésen a kelletténél több tesztoszteron szabadul fel a futballistákból, vagy ahogy szokás mondani:„elszabadulnak az indulatok", kisebb-nagyobb verekedés alakulhat ki. De az eseteket jelentős részében egy-egy piros lap vagy pár perces kényszerszünet megoldja a problémát, másképp fogalmazva: mindenki visszatér eredeti tevékenységéhez, a futballhoz. 

A hétvégi, Nógrád megye III-as Ipolyarnóc SE-Kálló SE találkozó azonban már az elsőd félidő közepén tömegverekedésbe fulladt. Az edzői nyilatkozatokból annyi bizonyosan kiderül, hogy a 23. percben szabálytalanság történt, s ekkor tört ki a tömegverekedés. Hogy pontosan ezek után mi és hogyan alakult, nehezen rekonstruálható, annyi bizonyos, hogy szinte mindenki mindenkit ütött, és még egy vizeskancsó is előkerült – olvasható a nogradifutball.hun.

A két edző nyilatkozata erős ellentmondásban áll egymással. Az Ipolytarnóc SE játékos-edzője, Gál Ádám arról beszélt, hogy a 23. percben történt szabálytalanság után a barbárok hátulról szaladva megütötték egyik játékosukat.

„Elszabadult a pokol! Elkezdtek beszaladni a pályára a barbárok: Kálló-szurkolók, -bokszolók. Kilenc rendező volt kijelölve erre a mérkőzésre, akik önmagukat feláldozva szaladtak be a pályára. A bírót egyből körbefogták és megpróbálták elhozni a tömegből. A másik öt rendező a gyerekeket és az idős szurkolóinkat védte, ahogy tudta. Ahhoz képest, hogy a játékvezető egyedül volt, nagyon pron, fegyelmezetten, és kiemelkedően kezelte a helyzetet, majd lefújta a mérkőzést" – mondta Gál Ádám.

Az Ipolytarnóc SE játékos-edző jelezte, hogy jövőre nem szeretnének elutazni ehhez a gárdához.

„Meddig megyünk még el? Még valaki nem hal meg a pálya szélén vagy valami nagyobb baj nem lesz?" – tette hozzá Gál Ádám.

A Kálló SE játékos-edzője, Horváth László másképp látta a történteket. Szerinte a szabálytalanságot követően beszaladtak a nézők, valakinek a rokonsága a pályára, majd mindenki a játéktérre ment. Arról is beszélt, hogy „az ellenfél játékosai nagyon jóban voltak a bíróval, de nem is ez a probléma."

„A rendezők be voltak rúgva, mint az atom! Ha hozzánk kijönnek a szövetségből, kérnek tizenkét rendezőt, itt meg volt egy bíró, meg két rendező, akik képben sem voltak. Nem az ellenféllel volt a gond, hanem a beszaladó nézőkkel és a rendezőkkel! (...)Aztán ment a telefon, valaki hívta a rokonokat, hogy azonnal jöjjenek, hozzanak, amit tudnak, itt ölni kell! Novák Lajossal ketten nagy nehezen szétszedtük az embereket. Aztán át sem öltöztünk, hanem beültünk a kocsiba, hogy minél előbb elmehessünk onnan. Bementem az öltözőbe, összepakoltam mindenki ruháit, aztán gyorsan hazamentünk, mert éreztük, baj lehet. A vezetőjük egy normális gura volt, odajött szólni, hogy úton van az egész telep, azonnal menjünk! Köszönöm neki, hogy gyelmeztetett, és nem akart nagyobb balhét! Még ő is azt mondta, nekünk volt igazunk! Szó szerint menekülnünk kellett a faluból!" – mesélte a történteket Horváth László.

Attól tart, hogy csapatá fogja hibásnak kihozni, de ha így lesz, akkor végsőkig elmennek az igazukért. 

Annyit érdemes még hozzátenni, hogy a Nógrádifutball Honlap Facebook-oldalán a kommentelők többsége arról ír, hogy nem ez volt az első eset, hogy a Kálló mérkőzésén dulakodás, balhé volt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás