promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gareth Bale olyan helyen lenne, ahol értékelik és támogatják
Borítókép:  GEOFF CADDICK / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gareth Bale szeretne futballozni, s nyitott arra, hogy visszatérjen a Premier League-be, de a döntés klubja, a Real Madrid kezében van. Mint mondta, a klubja megnehezíti dolgát.

A Real Madridnál vannak olyan játékosok, akiktől idén nyáron megválna a klub. A wales-i szélső, Gareth Bale is ezen a listán van. Ebben persze semmi meglepő nincs, már 2019 nyarán arról volt szó, hogy a madridi klub eladja támadóját, végül azonban a klub vezetősége (főképp Asensio térdsérülése miatt) úgy döntött, hogy nem engedi sehova labdarúgóját. Hiába maradt azonban Bale, a 2019/2020-as idény javarészét a kispadról nézte végig – minden sorozatot figyelembe véve húsz mérkőzésen lépett pályára, három góllal és két gólpasszal segítette csapatát. Miközben, ha épp úgy volt kedve szundított egyet meccs közben.

A futballista jelenleg a válogatottjával készül a Bulgária és Finnország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre, a Sky Sports azonban sokkal inkább arra volt kíváncsi, hogy mit is gondol Bale a Real Madridról, mire vágyik, hogyan képzeli el jövőjét:

„Azt hiszem mindenki tudja, mennyire szeretek a válogatottal lenni. Jó újra visszatérni oda, ahol a körülményektől függetlenül egy kicsit jobban értékelnek és támogatnak a szurkolók”.

A támadó természtesen beszélt jövőjéről, mint mondta, nyitott arra, hogy visszatérjen a Premier League-be, de a döntés klubja, a Real Madrid kezében van.

„Előző évben szerettem volna elmenni, de a klub az utolsó pillanatban megállított. Egy olyan projektről volt szó, ami felkeltette az érdeklődésemet, végül azonban nem valósult meg. Voltak más opciók, amikkel próbálkoztunk, de a klub vagy nem engedett távozni, vagy valami mást csinált. Minden a klubon múlik. Még mindig motivált vagyok és játszani akarok, de minden a klubomtól függ, ők irányítanak mindent. Szerződésem van, és csak annyit tudok csinálni, hogy teszem a dolgom, aztán majd remélem, hogy történik valami”

– fogalmazott Bale. 

A wales-i játékos hozzátette, hogy jó állapotban van és sokat tudna adni csapatának, de mivel minden a klub kezében van, így nehéz, a Real pedig nem könnyíti meg a dolgokat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás