promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az MTK edzője közölte Dzsudzsákkal, hogy nem férne be a kezdőbe
Borítókép:  AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az nyílt titok volt, hogy Dzsudzsák Balász az MTK-nál edz, az azonban most derült ki, hogy a kék-fehér klubnál szóba került, hogy a magyar válogatott labdarúgó a csapathoz igazoljon, de a vezetőedző, Michael Boris jelezte neki: nem lenne garantált kezdőjátékos.

Amennyiben Dzsudzsák Balázs elmúlt évét nézzük, s azokat a csapatokat, bajnokságokat vizsgáljuk, ahol futballozott, akkor egyértelműen egy lefele ívelő tendenciát látunk. Nézzük is csak időrendi sorrendben azon együtteseket, ahol a magyar játékos az elmúlt öt évben futballozott:

  • Bursaspor (Törökország),
  • Al-Wahda,
  • Ittihad Kalba,
  • Al-Ain.

A labdarúgó – a Transfermarkt által – becsült piaci értéke is csökkenést mutat. Amíg a portál 2015 februárjában 12 millió euróban állapított meg Dzsudzsák értékét, addig 2020 áprilisában már 1,6 millió euró állt a középpályás neve mellett. Az elmúlt másfél, két évben, két magyar csapatnál, a Ferencvárosnál és az MTK-nál is edzési lehetőséget kért Dzsudzsák. Érdemes összegezni, hogy milyen visszajelzéseket kapott a focista. Még 2019 februárjában a Fradinál tréningezett Dzsudzsák, majd eltűnt. Szergej Rebrov a történtek után pedig az alábbiakat mondta:

„Pár hete velünk edzett, de aztán eltűnt. Dzsudzsákot kellene megkérdezni, hogy szeretne-e itt edzeni vagy játszani. Magas szintet képviselő játékos, aki rendkívül sikeres karriert tudhat maga mögött az orosz bajnokságban és a magyar válogatottban is. Természetesen tudni kell, hogy mit akar, hiszen, amit látni lehet, hogy mi nagyon intenzíven próbálunk játszani. Lehet, ahogy látta az edzéseinket ő döntött úgy, hogy ez túl sok neki. De ez az ő problémája, nem az enyém. Velünk edzett egy hetet, majd eltűnt, nem tudom, hogy most hol lehet”.

Most pedig a 444.hu arról ír, hogy valóban szó volt arról, hogy MTK-nál edző Dzsudzsák Balázs a csapathoz igazoljon, de a vezetőedző, Michael Boris jelezte neki, nem lenne garantált kezdőjátékos:

„Az edző több helyről megerősített információnk szerint arról beszélt, hogy csak 20-25 perceket tudna adni neki, Dzsudzsák pedig jobb játékos annál, hogy ezzel megelégedjen”.

Mind Rebrovról, mind Borisról tudni lehet, hogy kiemelt hangsúlyt fektet a magas szintű kondicionális állapotra, a megfelelő erőnléti felkészültségre. Ezek után felmerülhet a kérdés: 

Dzsudzsák Balázs fizikai állapota már a magyar foci első osztályához sem elég jó?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás