promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: Lionel Messi kérelmezte, hogy elhagyhassa a Barcelonát
Borítókép:  Lionel Messi. Forrás: AFP/Manu Fernandez.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Lionel Messi állítólag már a csúfos BL-kudarc után jelezte, hogy inkább távozna a Barcelonából.

Örökké emlékezetes nap lesz a focirajongók számára 2020. augusztus 14-e, hiszen ekkor szenvedte el egyik legsúlyosabb vereségét nemzetközi porondon az FC Barcelona. A német gálaelőadás után azonnal megkondultak a vészharangok Lionel Messi távozásával kapcsolatban, ekkor még csak egy brazil sajtótermék állt elő a hihetetlen sztorival.

A szurkolók megnyugtatására Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnöke elárulta, hogy öt játékostól biztosan nem fognak megválni – köztük ott volt Messi is. Sőt, edzőt is váltott a katalán sztárcsapat, és érkezett a klub korábbi kiváló holland labdarúgója, aki első intézkedései egyikeként el fog búcsúzni Luis Suáreztől.

Augusztus 25-én este azonban érkezett az a hír, amit egyetlen egy Barca-rajongó sem tudott elképzelni. A TyC Sports argentin sportcsatorna közölte:

Lionel Messi arról tájékoztatta klubjának vezetőit, hogy egyoldalúan fel kívánja bontani a szerződését.

A hírt a teljes spanyol sajtó átvette, bár sokan kétkedve fogadták, ám ekkor érkezett az amerikai hírügynökség, az AP híre, amely szerint a Barcelona vezetősége közleményt küldött szerkesztőségük részére:

ebben megerősítik az argentin sportcsatorna hírét, Messi valóban szerződése felbontását kérte.

A RAC1 rádióadó úgy értesült, hogy Lionel Messi nagyon dühös az elnökre, ugyanis jelen pillantban úgy látja, hogy lehetetlen megoldani a mostani helyzetet.

Az Onda Cero újságírója, Alfredo Martínez az írta, hogy Messi már a vasárnapi koronavírus-teszten és orvosi vizsgálaton sem hajlandó részt venni, sőt Koman edzésein sem jelenne meg.

Sajtóhírek szerint a következő napokban rendkívüli elnökségi ülést hívnak össze a katalán klubnál, addig pedig a maradásról próbálják győzködni a többszörös Aranylabdást. Ha ez nem jönne össze, akkor a Barca vezetői ragaszkodnak ahhoz, hogy Messi leendő klubja kivásárolja szerződéséből a labdarúgót.

A kivásárlási ár 700 millió euró.

Carlos Puyol, a katalánok korábbi kiválósága már üzent is Twitteren:

„Tiszteletem és csodálatom, Leo! Minden támogatásomra számíthatsz, barátom!” 

Az NSO szerint Katalónia elnöke, Joaquim Torra i Pla már el is búcsúzott Messitől:

„Katalónia mindig az otthonod lesz. Nagyon köszönjük a futballodat. Szerencsések vagyunk, hogy leélhettünk néhány évet az életünkből a világ legjobb játékosával és egy csodálatos sportolóval. Sohasem felejtünk el”.

Miután hivatalossá váltak a legfrissebb hírek Messivel kapcsolatban, szurkolók egy csoportja a Barcelona székháza elé vonult, és ott követelte az elnök távozását.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás