promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Juventus eladná Cristiano Ronaldót, és már a Barcelonának is beajánlotta?
Borítókép:  Cristiano Ronaldo magánya. Forrás: AFP/Miguel Medina.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Első, sőt talán második hallásra is hihetetlen sztorival állt elő a spanyol sajtó.

Néhány héttel ezelőtt a Juventus megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságot. A csapat sztárja ki is írta közösségi oldalára, hogy

„irány a harmadik bajnoki cím!”

Amióta 2018 nyarán, 117 millió euróért Cristiano Ronaldo Olaszországba igazolt a spanyol Real Madridtók, azóta 89 mérkőzésen, 65 gólt rúgott és kiosztott 18 gólpasszt, és nyert két bajnoki címet. Ám a Juventus meglepetésre nem tudta ledolgozni egygólos hátrányát a Lyonnal szemben, így már a BL legjobb tizenhat csapata között kiesett.

A kiesés, és az edzőváltás után felerősödtek azok a hangok, hogy CR7 elvágyódik Itáliából, és Franciaországba, a Paris Saint-Germainhez szerződnek. Ugyanis jó barátságot ápol a PSG két sztárjával: Neymarral és Kylian Mbappéval. Ám a jól értesült informátorok azt is hozzátették, hogy ekkora üzletet nem lehet már ebben az átigazolási időszakban nyélbe ütni.

A párizsiak BL-továbbjutásának másnapján azonban Guillem Balagué spanyol sportújságíró arról beszélt a BBC műsorában, hogy értesülései szerint a Juventus mindenképpen el akarja adni Ronaldót – még 2020 nyarán. Balagué szerint az Öreg Hölgy így akar megspórolni a sztárfocista fizetését.

„Az ok, amiért Cristiano Ronaldót mostanság összeboronálták a PSG-vel, abból jött, hogy a párizsiak gondolkoznak a játékos megszerzésén. CR ügynöke, Jorge Mendes már megkapta az instrukciókat, az a feladata, hogy csapatot találjon Ronaldónak. Ezt észleltük az elmúlt hónapokban is, amikor cikkeztek arról is, hogy a Real Madridhoz visszatérhet. A madridiaknál úgy reagáltak a felvetésre, hogy ki van zárva CR visszatérése! Volt tárgyalás MLS-klubbal is, mert a Juve mindenképpen megszabadulna a sztárral járó fizetéstől. Eléggé drasztikus a helyzet, az olaszok már mindenkinek felajánlották, még a Barcának is! De nem tudom, hogy meg tudnak-e szabadulni Cristiano Ronaldótól… Melyik klub lenne hajlandó ennyi pénzt kifizetni neki évente?”

– írja az NSO.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás