„Senki nem kérdezi meg Ronaldót, hogy 16 éves korában mit játszott”

– Egyike vagy azon labdarúgóknak, akikkel ez év januárjában az MTK Budapest profi szerződést kötött. Mit jelent egy fiatal futballista számára ez a lépés?
–Sokan félreértik ezt. Elsősorban nem azért dolgozunk, hogy 16 évesen profi szerződést kapjunk. Azt tanították: a cél az, hogy minél több ilyen szerződést kapjunk. Ezért dolgozol, a futball ugyanis kemény munka. Ez a kontraktus mindössze egy iránymutatás, segítség. Egy jelzés, hogy jó úton jársz, meg van benned az a plusz, ami ahhoz kell, hogy 18-19 évesen a legmagasabb szinten játszhass. Az MTK Budapest vezetői gyakran elmondják: nem azért adnak valakinek profi szerződést, hogy ne menjen el egy másik akadémiára, hanem mert az illető esetében hisznek abban, hogy bekerülhet a felnőttcsapatba. A klub pedig nekem is megadta a lehetőséget.

Általánosságban mondom a tapasztalataimat: sokan fordítva látják. Az első profi szerződés után megelégednek, elkényelmesednek. Elkönyvelik, hogy kiemelkednek társaik közül, s, hogy belőlük már biztosan lesz valaki. Ez nem így van. Nem gondolnak bele abba, hogy a szerződés nem fog magától megújulni. Ha nem tesz valaki azért, hogy újat kapjon, akkor szerződésének lejárta után szépen mehet a süllyesztőbe.

– Ez az elégedettség, kényelmesség miben nyilvánul meg?
– Az illető játékában. Ez klubfüggetlen. Már ebben a korban is megjelenhet a nagyképűség, az arrogancia, hogy az illető azt gondolja, több mint a csapattársai. Közben ez nincs így. Egyrészt a szerződés csapattársak nélkül nem jöhetett volna létre, hiszen egy csapatsportban egyedül semmit nem lehet elérni. Másrészt, mérkőzésen, mikor szembe találja magát az ellenféllel, lenézi, mert úgy gondolja, gyengébb képességű. Rengeteg ilyen példát láttam az utánpótlás bajnoki-meccseken. 

Az ellenpéldák azt mutatják, hogy mi itt az MTK-nál többen is jó úton járunk. Nem az a végcélunk, hogy 17-18 évesen az utánpótlás-bajnokságban kezdőjátékosok legyünk. Aki tehetséges és szorgalmas, annak az a célja, hogy minél több NB I-es mérkőzése legyen, esetleg külföldön futballozzon. Bár azzal nem értek egyet, hogy előrelépést jelentene az utánpótlásból külföldre menni.

Az Aston Villa magyar kapusa: Fájt, amikor strébernek hívtak

Olvass tovább...

Olvass tovább...

– Tehát jobbnak látod maradni. Miért?
– Igen, két ok miatt. Ha most, 17 évesen kimennék külföldre, akkor alighanem az történne, mint a magyar játékosok jelentős többségével, később hazajönnék. Nem feltétlenül a képességek miatt, de lemaradásban lennék az adott ország futballkultúrájához, az ott nevelkedő játékosokhoz képest. Így az eddigi tapasztalatok szerint hátránnyal indulnék, és korántsem biztos, hogy le tudnám dolgozni ezt a hátrányt, és hangsúlyozom, nem feltétlenül a futballtudás miatt. Ellenben itthon, amíg nem érem el a felnőtt futballt, addig a saját futballkultúrámban vagyok. S, ha ezek után el tudok tölteni a magyar futball első osztályában három-négy szezont, akkor már joggal gondolkodhatok el egy külföldi lehetőségen.

Abban a korban vagyok, hogy ha most itt hagynék mindent és külföldre mennék, akkor nagyobbat tudnék bukni, mintha itthon felépíteném magam. Nem tenném kockára a pályafutásomat egy olyan út miatt, amiben nem vagyok biztos. Egy olyan úton járok, amin ha rajta maradok, akkor elérhetem azt, amit szeretnék.

– Elejtettél egy megjegyzést: a futball munka. Mire gondoltál?
– Sokan azt gondolják, hogy elmegyünk edzésre, jól érezzük magunkat, kicsit mocorgunk, és ennyi. Nem, ez egy élet-halál harc. Ha nem úgy edzünk, bekerül más a helyünkre, mi meg ülünk a padon. Persze, felvehetem a fizetést, aminek a család örül, de ettől nem leszek boldog. Ha az életed egy jelentős részét feláldozod a fociért, mindent annak rendelsz alá, akkor nem mondhatod azt, hogy ez egy hobbi.

– Annak azért súlya van, amikor olyanokat mondasz, hogy: „élet-halál harc”, „feláldozom az életem”.
– Igen, tudom. De hétéves korom óta ezt az utat járom. Ezek nem súlyos, hanem nagyon is valós mondatok. Oka van, annak, hogy ezt gondolom. Már most olyan tapasztalatokat szereztem – akár a válogatottban, akár az MTK-ban –, amik után mondhatom azt: a foci egy munka. Egyre inkább érzem azt, hogy van súlya, felelőssége van annak, amit teszek.

– Honnan ered ez a fajta a céltudatosság, határozottság?
– Valószínűleg onnan, ahogy a szüleim a két nővéremet és engem felneveltek. Azt tanultam, hogy meg kell becsülni a dolgokat, nem szabad elkényelmesedni. Láttam, hogyan lehet saját erőből, nehéz anyagi helyzetből eljutni egy magas életszínvonalra. Úgy nőttem fel, hogy hiszek magamban és tudom, hogy amiket kitűzök, elérem. Egy szerződés miatt nem fogok megváltozni, sőt, jobban megerősödik bennem az a gondolat, hogy jó az az út, amin járok.

^{fotó: mlsz.hu}

– Maradjunk még az emberi tulajdonságoknál. Mostanában sok szó esik – főképp pozitív értelemben – Szoboszlai Dominikról, de akadnak ellenvélemények is, ezek szerint a Salzburg játékosa nagyképű. Utóbbi felvetésről a mi a véleményed?
– A futballisták nem mondják azt Szoboszlaira, hogy nagyképű, mert tudják, hogy benne megvan az, ami ahhoz kell, hogy jó futballista legyen. Szoboszlai pedig ezt ki is mondja magáról, nem titkolja. Néhány szurkolónak nem kell nagy felelősség ahhoz, hogy Szoboszlait nagyképűnek titulálja. Könnyű azt mondani valakire, hogy jó vagy rossz. De hogy miért, azt már nem tudják megmondani. Szükség van realitásra, kellő önbizalomra, mert anélkül nem fog az ember bevállalni egy cselt, egy kockázatos passzt. Ha nem próbálja meg, soha nem tudja meg, hogy képes-e rá.

– A bal hátvéd poszt azonban koránt sem tudatos választás volt…
– Kapusként kezdtem az Ikarusban. Volt olyan teremtorna, hogy kapusként gólkirály lettem. Mivel jól ment a játék elöl, így sokáig a támadó szekcióban játszottam, hogy közel lehessek a kapuhoz. Majd az MTK-ba kerülve a jó fizikai adottságaim és a támadások szervezése, elindítása miatt már középhátvédet játszottam. Majd többen utolértek a fejlődésben. De a gyorsaságom és a jó egy az egy elleni játékom megmaradt, így a védelem szélére kerültem. Megtanították, hogy szélső védőként joker játékos vagyok. A pálya szélén nagyobb a felelősség, tudatosabban kell futballozni. Nem lehet a véletlenre bízni semmit, tudni kell előre, hogy mit fogsz csinálni. Ha kapok tíz labdát, akkor tízből tizet meg kell oldanom. Ez tetszett meg. Igenis nekem minden labdámnak jónak kell lennie.

– Az egyértelműen látszik, hogy maximalista vagy. De, hogyan dolgozod fel, ha hibázol?
– Könnyen. Tudom, hogy jön a következő labda, és javítok. Nem esek kétségbe, ha a tízből csak nyolc passzom jó, de úgy állok hozzá, hogy a szélén tízből tízet meg kell oldani. Ezen akár egy mérkőzés is eldőlhet.

Az MTK már Bónuszbrigádon toborozza a szurkolókat

Olvass tovább...

Olvass tovább...

– Korábbi edződ, egyúttal az MTK Budapest akadémiai szekcióvezetője, Székely Zsolt egy interjúban azt mondta rólad, tipikus MTK-s balhátvéd vagy. Ez mit jelent?
– Amíg Székely Zsolt volt az edzőm, azt játszottuk, hogy a szélső védők a támadások építésekor belépnek a pálya közepére, s onnan szervezik a játékot. Mivel korábban játszottam középpályást, így meg tudtam oldani ezt a feladatot. Emiatt vagyok tipikus MTK-s balhátvéd, be tudok lépni a játék szervezésébe, s ha kell irányítani is tudok.

– Az U17-es, illetve most az U19-es csapatban is te vagy a csapatkapitány. Hogyan érzed magad ebben a szerepkörben?
– Vannak bennem vezéregyéniségre jellemző tulajdonságok: szeretem irányítani a játékot, s azt érzem, van tekintélyem, tudom az idősebbeket is vezetni. Mivel két nővérem van, a család legfiatalabb tagjaként megtanultam hogyan kell megtalálni a közös hangot az idősebbekkel. Nem vagyok tiszteletlen, nem gondolom, hogy azért, mert rajtam van a megkülönböztető szalag, akkor nagyobb jogom van bármire. Tudom kezelni a felelősséget.

– A kiemelt utánpótlás-bajnokságok (U16-U19) mérkőzései az eredményről, és nem a tanulásról, fejlődésről szóltak. A klubok támogatásainak mértéke ugyanis nagyban attól függtek, tagjai-e a kiemelt ligáknak. Hogyan tanítják azt, hogy „nyerni kell”?
–Úgy, hogy nálunk ezt a egészet megfordítják. Azt kaptuk: ne az eredményre figyeljünk, hanem arra, hogy a lehető legjobban játsszunk. Van egy kor, amíg az eredmény nem számít. Senki nem kérdezi meg Cristiano Ronaldót, hogy 16 éves korában mit játszott egy meccsen. Ez senkit nem érdekel. Az a fontos, hogy megtanuljuk, mikor felnőttek leszünk, hogyan tudunk meccset nyerni. Azt tanítják meg, hogy hol tudunk kockázatot vállalni és hol kell felelősséggel játszani. Az U19-es bajnokságban – ahol már nagyobb az eredménykényszer – eldől, hogy be tudjuk-e mutatni, amit eddig megtanítottak.

– Ugyanakkor van olyan érv, miszerint az, hogy eredményt kell elérni, az is a tanulási folyamat része.
– Ha a saját érdekeit nézi a klub, és később hasznot szeretne húzni egy-egy játékosból, akkor 17 éves korukig nem az eredménynek kell az elsődleges lennie, a Sándor Károly Akadémia pedig szerencsére ezt a filozófiát vallja. Ez a kor a vízválasztó, ekkora fog beérni a technikai-taktikai tudás, ahogy a felelősség és a kockázat is. Ekkora állnak össze az elemek. 

^{fotó: mtkbudapest.hu}

– Biztos találkoztál már azzal a felvetéssel, hogy a magyar játékossal az (is) a probléma, hogy nyomás alatt nem tud jó döntést hozni.
–Ezért tanítják meg azt az MTK-ban, hogy a hiba benne van a játékban. A Sándor Károly Akadémián kifejezetten kérik az utánpótlásban dolgozó edzők, hogy vállaljunk fel olyan szituációkat, amelyek kockázatosak, mert ez is egy fontos eleme annak, hogy az egyén éles helyzetben fejlődjön, így nem baj, ha időnként „belehibázunk” egy-egy szituációba, ebből fogunk tanulni. Ez az elsődleges. Ha valakitől azt kéred, hogy ne hibázzon, akkor az görcsössé válik, és csak az jár a fejében, hogy ne rontson. Hallottam mérkőzésen az ellenfélnél, hogy: „ne hibázz”. De nem lehet ilyet mondani egy 17 évesnek, ha nem tanulja meg, hol vállaljon kockázatot, akkor később sem fogja.

– Miként írnád le az MTK játékát?
– A felelősség és a kockázat megtanulása. Erre megy ki az egész. Tudnunk kell, a pályán hol vállalunk kockázatot, és hol van felelősség rajtunk. Azt mondják az MTK játéka a tiki-takáról szól, ez nem igaz. Inkább arról, hogy hogyan lehet ötvözni a felelősséget és a kockázatvállalást úgy, hogy közben sokat passzolunk. Persze, könnyű úgy kockázatot vállalni, hogy valaki csak előre rúgja a labdát, mert utána rajta már nincs felelősség. 

– Nemrég úgy fogalmaztál: készen kell állni arra, hogy bármikor felhívhatnak az első csapathoz. Készen állsz?
– Mentális szempontból mindenképp. Persze lesznek lemaradások. Az utánpótlás közegéből felkerülni az első csapathoz, nagy lépés mindenhol a világon. Más a kultúra, más a sebesség. Úgy gondolom, hogy nagyjából két hónapra biztosan szükségem lenne a felnőtt futballban, hogy megszokjam a közeg sajátosságait. Minden nap azért dolgozok, hogy készen álljak. Pluszmunkát is vállalok, de ez magától értetődő. Ahhoz, hogy valamit elérjek, többet kell dolgoznom, mint másoknak. Ha egy edzés van egy nap, akkor kettőt edzek. A vasárnapot nem a másnaposság leküzdésével töltöm, hanem azzal, hogy hétfőre a legjobb állapotban legyek.

– Mi van, ha nem úgy alakul az élet, ahogy tervezed?
– Akkor valamit rosszul csináltam. Át kellene gondolnom, hogy mi is történt. Lehet, a kemény munka mellett arra is figyelnem kellene, hogy jobban élvezzem a focit, a szó klasszikus értelmében. Akkor sem fogok kétségbeesni, ha 20 évesen az NB II-ben futballozok. Bárki, bármit mond, a másodosztályt is nehéz elérni.

Szívműtétre váró kisfiút segít az MTK

Olvass tovább...

Olvass tovább...

– És, ha súlyos sérülést szenvedsz, és azt mondják, nem játszhatsz többé?
– Van B tervem: edző lennék. Amit már nagyon várok, de remélem, ez csak egy sikeres karrier után jön majd el. Mostanában szoktam azon gondolkodni, hogy ha edző lennék, mit csinálnék másképp. Vannak jegyzeteim, mit és hogyan szeretnék.

– Úgy tűnik, mindenre van terved…
– Tizenegy éves koromban elhívtak a Vasashoz próbajátékra. Fél éven keresztül, heti három-négy alkalommal ott edzettem. Amikor azt mondták maradjak ott, nemet mondtam. Nem éreztem azt, hogy úgy tudnék fejlődni, ahogyan szeretnék. Nem éreztem, hogy kihoznák belőlem a maximumot. Fél évvel később jött az MTK. Elmentem egy edzésre, magával ragadott. Elhatároztam akkor valamit, és ez eddig bejött. Ez még jobban megerősít abban, hogy amiben hiszek, az jó. Az is lehet, hogy nekem nem egy külföldi, hanem egy magyarországi pályafutás van megírva. Nekem a legjobb öt magyar csapat valamelyikében játszani a célom egyelőre, a legjobb az lenne, ha erre az MTK-ban lenne majd módom. Most még úgy gondolom, az NB I-ben szeretnék maradandót alkotni.