promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nemcsak nyert a Real Madrid, de rekordot is felállított
Borítókép:  JORGE GUERRERO / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ha nehezen is, de a Granada otthonában 2:1-re nyert a Real Madrid a spanyol bajnokság 36. fordulójában, ez pedig az jelenti, hogy két fordulóval a vége előtt is négy ponttal vezeti a tabellát a madridi csapat a Barcelona előtt.

A spanyol bajnokság 36. fordulójának zárómérkőzés az volt a kérdés, megmarad-e a Real Madrid négypontos előnye a Barcelonával szemben. A Királyi Gárda ahhoz a Granadához látogatott, amely legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egy alkalommal kapott ki.

A madridi csapat vezetőedzője, Zinedine Zidane egy eddig kevesebbet használt formációban küldte pályára csapatát, ugyanis egyetlen csatárral, Karim Benzemával kezdett, míg a francia támadó mögött ott volt az Isco-Valverde-Kroos-Modric-Casemiro ötös. A rendszer pedig kifejezetten hatékonyan működött Modric és Isco a pálya szinte minden pontján feltűnt, ha kellett a labdakihozatalt segítette, vagy, ha épp úgy adódott akkor a letámadás első vonalában vett részt.

A védekezésből labdaszerzést követően gyorsan támadásba lendülő Real első gólját azonban egy hátvéd, a támadással felmérő Mendy szerezte. A francia bekk egy az egyben futott le ellenfelét, majd szinte az alapvonalról lőtte Silva feje fölé a labdát. A mérkőzést közvetítő spanyol kommentátor és a játékosok is egy pillanatra megfagytak, kellett egy-két másodperc mire, Mendy kivételével mindenki más is ráeszmélt, hogy valóban gól született.

Mendy találata egyúttal azt is jelenti, hogy

a La Liga 2019/2020-as szezonjában immár 21 Real Madrid játékos szerzett gólt tétmérkőzésen. Arra, hogy egy szezonon belül, egy csapatból ennyi játékos szerezzen gólt még nem volt példa a spanyol bajnokság történetében.

Francia gólt egy francia gól követett. A 10. percben esett találat után a 16. percben Benzema talált be egy gyors ellentámadást követően:

Amennyire jól kezdődött a Real Madrid számára az első félidő, annyira rosszul a második: Casemiro vesztett labdát a középpálya közepén, a Gradana pedig köszönte szépen és két húzás után Machis révén – saját szempontjából – 1:2-re alakította az állást.

A hazai csapat lendületben maradt, több veszélyes támadást is vezetett, sőt, a 84. percben akár egyenlíthetett is volna, de előbb Courtois mutatott be hatalmas védest majd Ramos tisztázott a gólvonalról.

A végén azonban maradt a Real Madrid 2:1-es győzelme, ami azt jelenti, hogy a madridi csapat két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is négy ponttal vezeti a tabellát a Barcelona előtt. Mutatjuk alább a mérkőzés összefoglalóját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás