Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc

A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
Szoboszlai Dominik az elmúlt években nemcsak a magyar futball egyik legnagyobb alakjává, hanem a világ egyik legértékesebb középpályásává is vált. A Liverpool FC-ben nyújtott teljesítménye alapján pedig már olyan elképesztő összeg is felmerülhet vele kapcsolatban, amely a futball történetének jelenlegi átigazolási világrekordját is megdönthetné.
Szabados Gábor sportközgazdász szerint ugyanis ha valaki most akarná megszerezni a magyar válogatott klasszisát, akár 222 millió eurónál is többet kellene fizetnie érte.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Szoboszlai jelenlegi piaci értéke ennyi, hanem azt, hogy egy konkrét átigazolási helyzetben akár ilyen összeg is kialakulhatna. A szakértő szerint a játékos értéke már 100 millió euró fölött van, inkább a 150 millióhoz közelít, ám a Liverpool számára ennél is jóval többet érhet. Az angol klubnak ugyanis nem feltétlenül lenne érdeke megválni egyik legfontosabb játékosától, így egy elképesztő ajánlatra is nemet mondhatnának.

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki
Olvass tovább...
Szoboszlai értékét ráadásul az is növeli, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben futballozik. Szabados szerint az angol élvonalban megszerzett tapasztalat önmagában is komoly értéknövelő tényező, miközben a középső középpályások az utóbbi időszakban egyre fontosabbá váltak a futballpiacon. A magyar klasszis pedig éppen ezen a poszton tud olyan sokoldalúságot felmutatni
amely tovább növelheti az értékét.
A szakértő úgy véli, hogy Szoboszlai minimum helyet kapna a világ legdrágább játékosaiból összeállított keretben, vagyis már most olyan szintre jutott, ahol a futball legnagyobb sztárjai között emlegetik. Ha pedig egy klub valóban megpróbálná kivásárolni őt Liverpoolból, nem pusztán a játékos képességeit, hanem az angol klub erős tárgyalási pozícióját is meg kellene fizetnie.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Olvass tovább...
A jelenlegi átigazolási világrekordot Neymar 222 millió eurós PSG-hez igazolása jelenti. Szoboszlai esetében tehát még egyáltalán nem arról beszélünk, hogy ennyiért eladó lenne, a szakértő felvetése azonban egészen elképesztő perspektívát rajzol a magyar futballista értékéről. Ha egyszer valóban olyan ajánlat érkezne érte, amely meghaladná a 222 millió eurót, Szoboszlai Dominik minden idők legdrágább futballistájává válhatna.
