„Minimogyoró, aki telivér csődörnek hiszi magát” – Mérő Vera nekiment Apáti Bencének

Komoly személyeskedésbe fordult Apáti Bence és a Maydayhungary néven ismert Fanni vitája
Apáti Bence a közösségi oldalán Mayday Fanni megjelenésébe kötött bele. Egy TikTokról származó felvétel és egy másik, Fanniról készült kép alapján arra jutott, hogy a megjelenése eltér attól a benyomástól, amelyet a videói alapján szerzett róla. A későbbi bejegyzésében maga fogalmazta meg, mi volt a kifogása: szerinte Fanni a TikTok-videóiban „vékony és csinos”, a valóságban viszont inkább egy plus size modell benyomását kelti.
Fanni erre saját Facebook-oldalán válaszolt.
Mayday Fanni szerint Apáti olyasmit kért számon rajta, amit soha nem állított
Fanni azzal támadta Apáti összehasonlítását, hogy a felhasznált TikTok-videón csak melltől felfelé látható, ráadásul oversized kapucnis pulóvert visel. Vagyis szerinte nem ő próbált vékonyabbnak látszani, Apáti következtetett valamire egy olyan felvételből, amelyen a testalkata jelentős része nem is látható. Fanni azt is megkérdezte, hogyan kellene ezek után politikai videókat készítenie ahhoz, hogy a nézők pontos információt kapjanak a csípőméretéről és testsúlyáról, ezzel is arra utalva, hogy ezeknek az adatoknak semmi közük ahhoz, amit politikai kérdésekben mond.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Olvass tovább...
„Ettől az extra infótól most többet vagy kevesebbet ér a mondanivalóm?”
Fanni szerint az interneten korábban is elérhetők voltak róla teljes alakos, tüntetéseken készült képek, illetve olyan videó is, amelyen jól látható a testalkata, és visszautasította azt a gondolatot, hogy bárkit félrevezetett volna a külsejével kapcsolatban. A válasza azonban nem maradt a testszégyenítés kritikájánál. Apáti külsejére is tett megjegyzést, majd az életkorával szúrta oda, hogy ha az egész valamiféle közeledési kísérlet volt, nem érdeklődik olyan férfiak iránt, akik az apja is lehetnének.
Apáti ironikus bocsánatkéréssel válaszolt
Apáti Bence ezután egy hosszú bejegyzést tett közzé, amely formailag bocsánatkérésként indul, tartalmilag azonban az őt ért kritikák kifigurázása. A publicista azt állította, hogy kettős mérce működik a politikai nyilvánosságban. Orbán Viktor, Szakács István, Juhász Hajnalka, Schmidt Mária és Matolcsy Görgy példáját hozta fel annak alátámasztására, hogy szerinte jobboldali közszereplők külsejét rendszeresen lehet gúnyolni.
Igen, bevallom megtévesztett, hogy a kényes liberális értelmiség testszégyenítheti Orbán Viktort, hogy kolostormalacnak nevezheti, a pocakjával gúnyolhatja.
Ahogyan Szakács Istvánt is. Igen, félreértettem, hogy Juhász Hajnalkát, Schimdt Máriát, vagy Matolcsy Györgyöt is nyugodtan lehet csúfolni, gyalázni.
Mentségemre szóljon, hogy még csak tanulom a tiszás progressziót számomra nem túl egyértelmű szabályait.
– írta bejegyzésében, cseppet sem tágítva Fanni külsejére tett megjegyzésétől.
Mérő Vera is beleállt Apáti Bencébe
Mérő Vera külön Facebook-bejegyzést szentelt Apátinak, amelyben azt írja, hogy Apáti az előző három napban nőkről tett közzé előnytelen képkockákat, és többek között a hajukat, sminkjüket, szemöldöküket, ruhájukat és cipőjüket minősítette. Mérő szerint Apáti ezzel nem az érintett nőkről árul el sokat, hanem arról, hogy ő maga mit tekint közéleti megszólalásnak. Egy felnőtt férfi politikai tartalomként nők vonzerejét és külsejét értékeli.

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról
Olvass tovább...
Az egészben már nem is a szexizmus a legérdekesebb, hanem az elképesztő kicsinység. Hogy szinte megsajnálod a minimogyorót, aki telivér csődörnek hiszi magát. Hogy valaki felnőtt férfiként politikai tartalom címén nőket pontozgat aszerint, hogy hogyan néznek ki és mennyire lehetnek kívánatosak a férfiak számára, ami nagyjából az iskolai folyosó "ronda vagy és úgyse kellesz senkinek” színvonala. Csakhogy egy tizenkét éves fiúnak van erre egy egészen jó mentsége: tizenkét éves. Esetünkben, a maga szemében a gerendát sem érzékelő csávó annyival dicsekedhet, hogy 45 éves korára beérkezett (csakis ilyenkor használom ezt a szót) boomer lett belőle.
– emelte ki Mérő Vera.
