promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hivatalos: a Fradi leigazolta a Liverpool korábbi kapusát
Borítókép:  AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Liverpool, a Bolton és a Hibernian korábbi kapusa, a húszszoros magyar válogatott Bogdán Ádám a Ferencváros csapatában folytatja pályafutását – jelentette be hivatalosan a hírt honlapján a Fradi.

„A 31-szeres bajnok labdarúgócsapatunk szerződést kötött a legutóbb a skót Hibernian FC-t erősítő válogatott kapussal, Bogdán Ádámmal"írja a Fradi.hu. A zöld-fehér klub bejelentése nem meglepő, már egy hónapja felröppent a hír, hogy a Liverpool és a Bolton korábbi kapusa Magyarországra igazolhat. A felek mostanra véglegesítették az üzletet.

A 32 éves, húszszoros magyar válogatott hálóőr érkezése egyben azt is jelentheti, hogy a csapat jelenlegi elsőszámú kapusa, Dibusz Dénes távozhat a Ferencvárostól. Az NB1.hu ugyanis korábban arról írt, hogy Dibusznak a belga élvonalban szereplő Antwerpentől van ajánlata, de rajta kívül a magyar futballal foglalkozó portál szerint többen is távozhatnak a Fraditól. Egyúttal kérdéses az is, hogy a 2019/2020-as idény jelentős részében a padon ülő Gróf Dávid marad-e az Üllői úton.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában az igazolásokkal kapcsolatban elmondta,  „természetes, hogy lesz mozgás, hiszen minden évben van, de nagy változásokra nem kell számítani”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás