promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Liverpoolt is megjárt magyar játékost igazolhat a Fradi
Borítókép:  JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES LTD / DPPI VIA AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sajtóhírek szerint könnyen előfordulhat, hogy a Liverpool egykori, a Hibernian jelenlegi játékosa, Bogdán Ádám a Ferencváros csapatához igazol a nyáron.

A csakfoci.hu értesülése szerint a skót élvonalban szereplő Hibernian FC játékosának, Bogdán Ádámnak május 31-én lejár a szerzdése, s könnyen előfordulhat, hogy 2020 nyarától a Ferencvárosban folytatja pályafutását. A portál úgy tudja, hogy a felek már túl vannak az első egyeztetésen, aminek köszönhetően megnőtt az átigazolás létrejöttének esélye.

A főképp magyar futballal foglalkozó oldal megkereste a Ferencvárost, amely ahogy eddig, úgy ezúlttal sem reagált az átigazolási pletykára. Csak a fradi.hu-n megjelentek információk tekinthetők hivatalos álláspontnak.

A 32 éves magyar kapus pályafutása során volt a Premier League-ben szereplő Liverpool játékosa, de védte a jelenleg harmadosztályú Bolton hálóját is. Összesen huszonhat alkalommal lépett pályára a Premier League-ben, és kilencven hét mérkőzése van a Championshipben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás