promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyert a Real Madrid, és ezzel megelőzte a Barcelonát – videó
Borítókép:  a Real Madrid játékosai ünneplik Karim Benzema gólját. Forrás: AFP/Ander Gillenea.
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A spanyol labdarúgó-bajnokság, azaz a La Liga 30. fordulójának zárótalálkozóján a Real Madrid a Real Sociedadhoz látogatott.

A forduló első mérkőzésén a Barcelona nem tudta megverni a Sevillát, ezzel pedig tálcán kínálta az esélyt a Real Madridnak, hogy pontszámban utolérje a tabellán.

Azt nem tudjuk, hogy a Real Sociedad és a madridiak nézték-e a liverpooli derbit?

Ugyanis a mérkőzés első félidejét látva akár azt is hihetnénk, hogy a spanyol csapatok le akarták másolni angol kollégáik teljesítményét. Kimondhatjuk, hogy az első negyvenöt perc elég gyengécskére sikeredett. Bár Vinícius, Karim Benzema és Casemiro is próbálkozhatott, ám a hazaiak kapusának egyáltalán nem kellett bemutatnia tudományát.

Azt viszont el tudjuk képzelni, hogy a szünetben Zinedine Zidane, a Real Madrid edzője kieresztette a hangját az öltözőben, ugyanis sokkal harcosabb Királyi Gárda futott ki a gyepre. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye: Viníciusnak összejött egy betörés a tizenhatoson belül, csak szabálytalanul tudták megállítani, jöhetett is a tizenegyes.

A Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos magabiztosan el is végezte a büntetőt, majd pár perc múlva egy balszerencsés ütközésnek köszönhetően le is kellett cserélni – ha ez súlyosabb sérülés, akkor a csapatkapitány hiánya még sok galibát okozhat a bajnoki címre törő fővárosiaknak...

Minta csak Ramostól féltek volna a hazaiak, hiszen a csere után jóval bátrabb támadójátékot mutatott be a Real Sociedad. Januzaj lövése be is akadt, ám a játékvezető asszisztense lest jelzett, amit a VAR meg is erősített. Még a meg nem adott gól hatása alatt lehettek a baszkföldi labdarúgók, amikor is Karim Benzema vállal átvett egy labdát – a hazaiak kezet reklamáltak, a VAR megint a Real Madridnak adott igazat –, és megduplázta csapata előnyét. 

Az utolsó húsz percben pedig megint előjött a már-már mgszokott madridi betegség:

a csapat játékosai a kétgólos előny tudatában visszavettek.

Gólt is kaptak, ám a házigazdák a maradék tizenhárom percben nem tudták bevinni a döntetlent érő találatot.

Ezzel a győzelemmel a Real Madrid pontszámban beérte a Barcelonát (bajnokság közben a gólkülönbség számít), ám az egymás elleni eredmények alapján átvette a vezetést, és már a saját kezében van a sorsa a bajnoki címet illetően.

Ennek hangot is adott a sevillai mérkőzés után a katalán sztárgárda alappillére, Gerard Piqué, aki elég borúlátóan nyilatkozott csapata bajnoki esélyeit illetően...

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás