promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
El Clásico: játékosok, akiket az ellenfél szurkolói is állva tapsoltak
Borítókép:  LLUIS GENE / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vannak bizony olyan játékosok, akiket az El Clásicón – azaz a Real Madrid és a Barcelona összecsapásán – klubszíntől függetlenül állva tapsoltak a szurkolók.

Egy El Clásico a vendégcsapat számára nem feltétlenül a legkedvesebb élmény. Hiszen míg a hazai pályán játszó csapat játékosait üdvrivalgás fogadja, addig a vendégségbe érkezőket füttyszó kíséri. És akkor csak a nemtetszés finomabb formáját említettük – írja a Givemesport.

[[c]]

Csak kevés olyan játékos van, aki ugyan ellenfélként lépett pályára a Barcelona és a Real Madrid összecsapásán, mégis állva tapsolta őket a közönség. Őket gyűjtöttük most össze.

Talán a legemlékezetesebb jelenet Ronaldinho nevéhez fűzödk. A brazil fenomén 2005-ben olyan játékot nyújtott a Santiago Bernabeuban, hogy a madridi közönség állva tapsolta.  

Tíz évvel később Andres Iniesta érdemelte ki ugyanezt az elismerést.

Diego Maradona 1983-ban a Real Madrid–Barcelona mérkőzésen indult el a félpályáról egyedül a kapura. Kicselezte a kapust, és az egyik visszafutó védőt is, majd a hálóba passzolt. A közönség füttyszó helyett tapssal díjazta a produkciót.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás