promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kétgólos előnyről vesztett pontokat a Fradi – videó
Borítókép:  MTI/Szigetváry Zsolt
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hiába vezetett 2-0-ra a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 15. fordulójában végül egy 2-2-s döntetlennel kellett, hogy beérje.

Igen felemás félidőket játszott a Puskás Akadémia a Ferencváros otthonában az OTP Bank Liga 15. fordulójában. A felcsúti együttesnél az első félidőben két olyan hiba is történt, amelyet ritkán látni – még – a magyar első osztályban is. Előbb a hetedik percben Spandler és Hegedűs nem értették egymást, ennek pedig Zubkov örült a legjobban, hiszen labdaszerzés után gyönyörűen csavart a kapuba.

Majd később Sós és Hegedűs mutatta be a „hogyan értsük egymást félre" fejezet következő részét, aminek szintén Zubkov örült, hiszen meglőtte csapata és önmaga második gólját.

Gyermeteg hibák után egy összeszedettebb Puskás jött ki a második félidőre, amely az első féldőhöz képest még agresszívabban futballozott. Több párharcot vállalt. Részben ennek is az eredménye, hogy Henty két góljával sikerült egyenlíteni.

A Ferencváros tehát kétgólos előnyt adott le, s játszott 2-2-s döntetlent.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás