promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két Bundesliga csapat is lecsapna Dárdai Pálra
Borítókép:  Odd ANDERSEN / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Keresik a megmentőjüket, de úgy tűnik hiába.

Dárdai Pál még május végén távozott a Hertha BSC-től, azóta pedig nincsen csapata. Egy valamit jelentett ki biztosan, az pedig az, hogy soha többé nem akar szövetségi kapitány lenni, sem Magyarországon, sem máshol. Az edző 2014 szeptemberétől 2015 júliusáig irányította a magyar nemzeti együttest, és a szurkolók anno szomorúan fogadták a hírt, hogy nem akar többé már leülni a kispadra, de természetesen meg is értették a döntését.

 

Dárdai négy és fél évig volt vezetőedző a berlini klubnál, és azóta jól megérdemelt szabadságát tölti. A Hertha nagyon nem muzsikál jól, jelenleg 12. helyen állnak 11 ponttal, szóval az alsóházban tanyáznak.

A magyar edzőt jelenleg két német csapat is környékezi, akik a válogatott szünet előtt dobták ki az trénerüket. Az egyik a Mainz, akik osztályozó helyen állnak, a másik meg a Köln, akik már eggyel lentebb a 17. helyen kiesők jelenleg.

A német sajtóban mostanság emiatt pörög Dárdai Pál neve, akit még mindig szerződés köt a Herthához a hosszabbítás miatt, szóval jelenleg is kap tőlük pénzt. A berlini drukkerek azóta is kitartanak amellett, hogy óriási hiba volt elküldeni a magyar edzőt.

Dárdai anno elmondta, hogy szívesen leülne valamelyik csapat kispadjára, de az még a jövő zenéje, hogy melyik lesz az. Most sok időt pótol be a családjával, és valami nagyon kecsegtető ajánlatot kellene kapnia, hogy ezt megbontsa a két kieső jelölt miatt, akiket óriási munka lenne felhozni.

Túl sok a pletyka, de állítólag Dárdai nemet mondott a Kölnnek, de még a Mainzon gondolkodik. Annyi biztos, hogy a két klub szeretné az edzőt, az meg később kiderül, hogy a kettőből melyik lehet a befutó. Ha talán az eszére hallgat Dárdai, akkor most nem vállalja el egyiket sem.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás