promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felmosták a padlót a Bayern Münchennel – videó
Borítókép:  Pavard (b), Gnabry (k) és Lewandowski. Forrás: AFP/Daniel Roland
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem a bajorok veresége, hanem a különbség mértéke a megdöbbentő.

Nagyon kemény mérkőzésre készülhetett a Bayern München, hiszen az Eintracht Frankfurt otthonába látogatott a Bundesliga 10. forulójában.

A bajorok már a találkozó elején nehéz helyzetbe kerültek, hiszen Jérome Boateng a tizenhatosnál utolsó emberként buktatta ellenfelét, amiért megkapta piros lapját, és mehetett zuhanyozni.

Ezt pedig kihasználta a hazai csapat, amit még Robert Lewandowski ki tudott egyenlíteni – ez volt a lengyel támadó 14. gólja a 10. mérkőzésén –, ám a szünetre már hátrányba kerültek a Bayern München.

A második félidő a lehető legrosszabbul kezdődött a vendégcsapat számára, hiszen Gnabry eladta a labdát a saját tizenhatosa előtt, amit az Eintracht azonnal ki is használt. Ezzel pedig szinte eldőlt a mérkőzés, hiszen a bajorokban nem volt annyi, hogy egyáltalán szorossá tudják tenni a mérkőzést. Sőt, a vége nagyon csúnya lett – a Bayern szemszögéből.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás