promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Ferencvárosnak esélye sem volt a bolgár bajnok ellen
Borítókép:  Ferencvárosi játékosok a labdarúgó Európa-liga csoportkörében a bolgár Ludogorec ellen játszott mérkőzés végén a fővárosi Groupama Arénában 2019. október 3-án. Forrás: MTI/Kovács Tamás
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Ferencváros a nyár közepén kétszer is legyőzte a Ludogorec Razgradot, október elején esélye sem volt a szoros eredmény elérése sem.

Július 10-én, és rá egy hétre is megverte a Ludogorecet a Ferencváros a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. A bolgár együttes ezután edzőt váltott, és az Európa-liga első fordulójában 5-1-re kiütötte az orosz CSKA Moszkvát, míg az FTC az Espanyol otthonában bravúros döntetlent ért el.

 

Ilyen előzmények után érkeztünk el a budapesti összecsapáshoz. ...és minden előzetes terv, Rebrov-taktika, elképzelés felborult, amikor Lovrencsics hibáját kihasználva a 40. másodpercben megszerezte a vezetést a Ludogorec – biztos, hogy sok szurkoló volt, aki még a helyét sem foglalta el, de már hátrányba került a hazai csapat.

A kapott gól érezhetően megfogta a Ferencvárost. A védők nem mertek a labdához érni, és minél hamarabb szabadultak volna tőle, a középpályások csak nyomozták a bogyót, a csatárok pedig, ha lehetőség adódott, akkor pedig az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Az embernek az volt az érzése, hogyha reggelig játszik a Ferencváros, akkor sem fog gólt rúgni a razgradiak kapujába, akik viszont szélvészgyors támadóiknak köszönhetően rendre zavart tudtak okozni az FTC védekezésében.

Az első félidő vége előtt öt perccel pedig irtózatos gólt rúgott a Ludogorec brazil játékosa – szabadrúgásból, majd harminc méterről. Arról megoszlanak a vélemények, hogy ez a lövés a hárítható kategóriába tartozott-e vagy sem. Azonban a játékrészt lezáró sípszó előtt a vendégek védője megkapta második sárga lapját – mindkettő jogos volt –, így tíz főre fogyatkozott a Razgrad.

A második félidő elejét megnyomta a Ferencváros, ígéretes helyzeteket tudtak kialakítani, ám Illievnek csak Tockmac lövésénél volt szüksége bravúrra. A többi próbálkozás vagy gyenge volt, vagy el sem találta a kaput. Amennyire peches is volt a Fradi, azt jöl jellemzi a harmadik bekapott gól: a bolgárok nem igazán akartak már támadni, ám egyszer-kétszer azért eljutottak Dibusz kapujáig, és ha már ott voltak, akkor egy szögletet követően be is találtak.

Összességében elmondhatjuk, hogy az első gól jelentősen meghatározta a mérkőzés összképét, ám azt nem lehet elvitatni, hogy a Ludogorec még emberhátrányban is szinte tökéletes játékot mutatott be.

A ferencvárosi közönség a mérkőzés végén nem fütyölte ki a csapatot, hanem buzdításban részesítettek a kedvenceket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás