promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Messi elzavarná a Barca edzőjét, ki is jelölte utódját
Borítókép:  JOAN VALLS / NURPHOTO
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Spanyol sajtótértesülések szerint Lionel Messinek elege lett edzőjéből, Ernesto Valverdéből. Elküldené a csapattól a szakembert, s helyére korábbi csapattársát, Xavit szeretné.

Finoman szólva sem ez eddig a Barcelona szezonja. A katalán klub 8. helyen áll a spanyol bajnokságban. Az eddigi öt mérkőzéséből már kettőt is elvesztett, legutóbb épp a Granada otthonában kapott ki Valverde együttese 2-0-ra.

Már hónapok óta hallani olyan véleményeket, hogy a baszk szakembernek távoznia kellene a csapattól. Most, a Diariogol nevű spanyol portál arról ír, hogy Lionel Messi arra kérte a klub vezetőségét, hogy bontsanak szerződést Ernesto Valverdével. Egyúttal meg is nevezte az által favorizált új edzőt, korábbi csapattársa, Xavier Hernández személyében.

Jelenleg Katarban, az  Al-Saddnál dolgozó tréner jól ismeri a katalán klubot, ráadásul évekig együtt futballozott a még mindig csapatnál játszó Piqué-vel, Messivel, Busquets-szel. Így nem lenne számára ismeretlen a közeg. Maga Xavi a napokban egyébként épp arról beszélt, hogy nem lenne számára probléma a Barcelona irányítása.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás