promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Három magyar már biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján
Borítókép:  MTI/Czagány Balázs
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Bajnokok Ligája főtábláján három magyar futballista biztosan ott lesz a 2019-2020-as szezonban. Szoboszlai Dominik osztrák bajnoki címmel, Gulácsi Péter és a honosított Willy Orban a Lipcse bronzérmeseiként nyerték el ezt a kitüntetést. Rajtuk kívül összeszedtük, hogy mely magyar játékosok hajtanak még a BL-selejtezőkön ugyanezért.

A Bundesligában mostanra eldőlt, hogy a Rasenball Sport (Red Bull) Leipzig nem végezhet a harmadik helynél hátrébb, sem előrébb. Ez biztos Bajnokok Ligája-helyet ér a kelet-német csapatnak a főtáblán, melyben a német bajnokságban alapembernek számító két magyar válogatott játékos, Gulácsi Péter és a honosított Willy Orban is ott lesz.

Egy másik Red Bull-érdekeltség, az osztrák Salzburg csúcsfocival lett bajnok jóval a bajnokság zárása előtt. Mivel a salzburgiak évek óta remekül szerepelnek a nemzetközi kupában (tavaly egyetlen gól hiányzott a hosszabbításhoz az Európa-liga elődöntőjében), szorgosan gyűjtögették az UEFA-koefficiens pontokat. Ennek köszönhetően sikerült előrelépniük az európai bajnokságok sorában, és idén már alanyi jogon indulhat a Salzburg a Bajnokok Ligája-főtábláján. Soraiban a válogatottban is bemutatkozott Szoboszlai Dominikkel.

A 18 éves középpályás idén került fel a felnőttek közé, remek szezont futott (18 meccsen 4 gól, 4 gólpassz), kétszer is a hónap játékosának választották a szurkolók. A Napoli elleni hazai Európa-liga összecsapáson a nemzetközi kupa hangulatába is belekóstolt – egy gólpasszt ott is kiosztott.

Vele együtt tehát három magyar labdarúgó biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája főtábláján, s ami fő, ők stabil kezdők csapataiban, minden esély megvan rá, hogy a BL-ben is azok lesznek.

Ehhez még hozzávehetjük, hogy a magyar bajnok Ferencváros is erős kerettel vág neki a Bajnokok Ligája-selejtezőknek (a 2. körben csatlakozik a mezőnyhöz, nem kiemeltként). A zöld-fehéreken kívül Kádár Tamás a Dinamo Kijevvel, Nagy Dominik a Legia Varsóval, Lang Ádám a Kolozsvárral, Balogh Norbert a ciprusi Apoellel, Holman Dávid és Guzmics Richárd a Slovan Bratislavával hajt a selejtezőben a főtábláért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás