promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hosszú: Az úszóknak és az edzőknek is meg kell változtatniuk a gondolkodásukat az úszásról
Borítókép:  Balról jobbra: Petrov Árpád, Hosszú Katinka edzője, Hosszú Katinka és Konstantin Grigorishin, az ISL alapítója. Fotó: Havasi Zsolt
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hosszú Katinka minden eddiginél nagyobb lépést tett egy „új FINA” létrehozása felé. Nagykövet lett.

A magyar úszás szempontjából is igen nagy jelentősségel bíró sajtóesemény volt szerda délelőtt a Gresham Palotában, a Four Seasonsben. Hosszú Katinka és az International Swimming League alapítója, vezető tanácsadója, Konstantin Grigorishin tartott rövid beszámolót az ISL működéséről, céljairól, és a 2019-re tervezett vadonatúj versenysorozatról, melyet már tavaly decemberben szeretett volna elindítani az ukrán-orosz milliárdos.

Grigorishin, aki az ukrán energiaipari konszern, az Energy Standard Group fő részvényese, a decemberi kínai rövidpályás vb után szerette volna megrendezni az Energy for Swim első futamát Torinóban, azonban az úszó világszervezet (FINA), félve attól, hogy az emelt pénzdíjas sorozat elhódítja a versenyzőket a FINA világkupa-sorozatától, megfenyegette az úszókat: aki elindul, akár két éves eltiltást is kaphat. Az ISL ennek fényében lefújta a versenyt, a FINA pedig észbe kapott: a világkupához képest még jobban megemelt pénzdíjas sorozatot hívott életre (Bajnokok Sorozata) 2019-re, egy olyan lebonyolítással (csapatversenyek az egyéni futamok mellett), melyet kis túlzással az ISL torinói versenyének mintájára hirdettek meg. Magyarra fordítva: ugyanazt a sémát követve, sokkal nagyobb pénzért csábítja a FINA a versenyzőket, annak egyértelmű céljával, hogy túllicitálja az új versenytársnak tűnő ISL-t. (A FINA-ISL csörtéről Cseh Lászlót kérdeztük, a cikket ide kattintva találja.)

Régóta várjuk, hogy az úszás még profibb legyen, s még több verseny legyen. Az úszóknak és az edzőknek is akarniuk kell, hogy jöjjön változás az úszásban. Ehhez meg kell változtatni a gondolkodásunkat az úszásról, Konstantin is ezt szeretné

– magyarázta Hosszú Katinka az újságírók gyűrűjében. Hosszúról tudjuk, hogy többször is összerúgta már a port a FINA-val. Egyszer azért, mert radikálisan lecsökkentették, hogy egy úszó hány számban indulhat a világkupán, másszor azért, mert töröltették a tavalyi torinói versenyt. Utóbbi miatt az úszónő be is perelte a szervezetet egy amerikai bíróságon, hisz ő is anyagi kárt szenvedett. Hosszú a szerdai kiállással és azzal, hogy nagyköveti szerepet vállalt az ISL népszerűsítési kampányában, hitet tett egy szirmait bontogató „új FINA” mellett.

Hosszú Katinka és Konstantin Grigorishin (Fotó: Havasi Zsolt)


Az elegáns hotelben rém egyszerű, már-már elnyűtt fehér pólóban megjelenő Grigorishin hosszasan fejtegette, hogy miért nem prosperál ma az úszás gazdaságilag, miközben az olimpián, vb-ken, Eb-ken több száz millió tévénéző kapcsol az úszóeseményekre.

Az a cél, hogy kereskedelmi tekintetben is felvegye az amerikai sportokkal, európai labdarúgással a versenyt az úszás. Az ISL egy fenntartható gazdasági modellt kíván létrehozni a klubok számára. Követendő példaként lehet hozni az amerikai ligák működését

– magyarázta a milliárdos ukrán üzletember, majd hozzátette:

Ez a versenysorozat nem a FINA ellen irányul. A FINA-nak el kell döntenie, hogy a versenyek szervezője akar lenni, vagy valami más. Szerintem a szabályozási oldalt kellene képviselnie. Az NBA csapatainak kosarasait például iszonyúan nem érdeklik, hogy mit csinál maga az NBA mint szervezet. Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, lehet, hogy a FINA-tól egyszer arra is engedélyt kell kérni, hogy elmenjünk zuhanyozni.

Grigorishin elmondása szerint három problémát szeretne áthidalni az ISL új versenysorozatának az életre hívásával:

  1. Szeretné elérni, hogy megszűnjön az úszás 19. századi jellege, ahol a bürokraták és a ceremóniák uralják a sportot, és nem az számít, hogy a közönség élvezze az izgalmas küzdelmet, a show-t.
  2. Mivel a klasszisokat a jelenlegi szervezésben csak 1-1,5 percig látják a nézők verseny közben, érdemesebb látványosabbá tenni a futamokat azzal, hogy csapatokat szervez az ISL, melyben ott vannak a legnagyobb sztárok is.
  3. Végezetül, vajon hogyan reagálnának az úszók egy ilyen, csapatok közt folyó versenysorozatra? 2017-ben Rómában az ISL gründolt egy jótékonysági úszóviadalt, melyen száz úszó, köztük 24 olimpiai bajnok, csapatokba tömörülve mérkőzött meg egymással. A verseny után Grigorishin elmondása alapján a sportolók 96 százaléka jelezte, hogy szeretne részt venni egy hasonló rendezvényen.

Így festett a 2017-es római verseny, nagyjából így kell elképzelni egy leendő ISL-futamot: 

A sajtóbeszélgetésen mindenki megkapta az ISL által szervezet új úszósorozat 2019-es menetrendjét. A tervek szerint hat európai (Energy Standard, Stuttgart, Róma, Marseille, Budapest, London) és hat amerikai (Los Angeles, San Francisco, Atlanta, Austin, Washington DC, Phoenix) csapat fog versenyezni hosszú távon, de jelenleg ez 4-4 klubot jelent biztosan. A nyolc csapatból a négy legjobb jut majd el a Las Vegas-i döntőbe. A 2020-as olimpia után tervezik az első teljes ISL-szezont, mely szeptembertől-májusig tart majd. Idén augusztus 31. és november 17. között tizenkét futamot rendeznek Európában és az USA-ban. A helyszínek: Róma (aug 31.-szeptember 1.), Los Angeles (szept. 7-8.), Energy Standard hazai pályája (szept. 14-15.), San Francisco (szept. 21-22.), Stuttgart (szept. 21-22.), Phoenix (október 5-6.), Marseille (október 12-13.), Atlanta (október 26-27.), Budapest (november 2-3.), Austin, London (november 9-10.), Washington (november 16-17.).

Hosszú Katinka elmondta, a budapesti csapat az övé lesz, vagyis ő kapott licenszet az ISL-től, így ő hívja majd meg a legjobb magyar úszókat a csapatába. Milák Kristóf, Cseh László, Verrasztó Dávid, Kapás Boglárka, sok mindenki szóba jöhet. Nekik klubot nem kell váltani, Katinka klubja, az Iron Swim egyfajta magyar válogatottként szerepel tehát a sorozatban. Egy klubban maximum 30 sportoló szerepelhet, s az adott klub edzői, vezetője dönti el, az egyes számokban kik induljanak. Pontos terv még nem készült a programról, hogy mely helyszíneken, milyen számokra lehet nevezni.

Hosszú sem lehet majd egyszerre két helyen

Azt Hosszú és Grigorishin is említette, hogy nem lenne rossz globálisan kiterjeszteni ázsiai vagy dél-amerikai helyszínekre a sorozatot, de ezt egyelőre nem látták megvalósíthatónak. Az ukrán üzletember ennek kapcsán hangsúlyozta, az idei egy tesztév lesz csonka szezonnal, hiszen a teljes, már kialakított versenynaptárhoz kellett igazodniuk, idén például nagymedencés vb is lesz Kvangdzsuban. Sőt, az ISL-futamok közül több is ütközik a világkupa-futamokkal. A stuttgarti az eindhovenivel, a phoenixi a budapestivel, az austini a kazanyival és a londoni a dohaival. Hosszú mindenhol el akarna indulni, de két helyen ő sem lehet egyszerre, s még nem tudja, hogyan dönt. Azért persze furcsa volna, ha elküldené klubját, az Iron Swimet Phoenixbe október elején, miközben elindulna a Duna Arénában a vk-futamon. Persze ennek fordítottja sem teljesen logikus...

A Promotions-nek is válaszolt Hosszú Katinka: azt szerettük volna megtudni, teljesen bizonyos-e afelől, hogy a korábban eltiltással fenyegetőző FINA most nem fogja-e eltiltani az úszókat, köztük őt. Ebben az esetben a világkupa mellett akár a vb-t is ki kellene hagynia, ezeket a versenyeket rendezi a FINA.

Biztos, hogy fognak probálkozni valamivel. Mi viszont tovább dolgozunk az úszókkal egy olyan érdekvédelmi megállapodásért, hogy ne fenyegethessen bennünket csak úgy a FINA eltiltással. Decemberben már összegyűltünk a GAPS-szel (Profi Úszók Világszövetsége), s időről időre fogunk ülésezni. Nem szeretnénk eljutni odáig az úszókkal, hogy egységesen ki kelljen hagynunk egy versenyt

– ecsetelte Hosszú, akinek a szavaiból azért kiérezhető, hogy ha a FINA keménykedni akar, akkor a legjobb úszók sem lesznek restek összekapaszkodni. Ide tartozik, hogy GAPS-nek ugyanúgy tagjai a világ legjobbjai, mint az ISL által összeverbuvált kluboknak. Olyan olimpiai-, világ- és Európa-bajnokokról beszélünk, mint Adam Peaty, Femke Heemskerk, Emily Seebohm, Ben Proud, Sarah Sjöström, Misha Romancsuk, Cseh László, Chase Kalisz, Chad Le Clos vagy Hosszú Katinka. Hogy csak a legnagyobb neveket említsük.

Fotó: Havasi Zsolt


Hosszúnál arról a bulvárhírről is érdeklődtek, melyben az szerepelt: az olimpiai bajnok nem engedte, hogy más klubok úszói a reggeli idősávban (6-fél 9-ig) használják a Duna Aréna edzőtermét, amikor ő is ott edz.

Hosszú Katinka rögzítette: a Nemzeti Sportközpontok, az úszószövetség és az úszóklubok leültek egyeztetni arról, hogyan lehetne elkerülni az ütközést, vagyis, hogy a különböző klubbeli versenyzők ne egyszerre használják a termet. Nem sikerült teljesen dűlőre jutni. Pedig az úszónő állítása szerint már tavaly ősszel is volt ígéret arra, hogy a Duna Aréna kihasználatlan részeiben megoldják az összes klub szárazföldi edzését, de ez nem valósult meg. Az egyik újságírónak picit érzékletesebben a következő példával jött elő:

Gondoljon csak bele: én reggel a Fradi vagy az UTE úszóival készülök együtt. Olyat látott már, hogy mondjuk fociban a Fradi meg az Újpest egy pályán készül fel a másik elleni meccsre? Ennek nincs értelme.

A tervezett csillebérci úszóakadémiáról semmi konkrétumot nem tudott mondani az úszónő, csak annyit, a terv megvan, annak kivitelezése rendkívül lassan halad előre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás