Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Az Aston Villa magyar kapusa: Fájt, amikor strébernek hívtak

Sport & Szabadidő

Havasi Zsolt - 2019.01.29. 08:08

Onódi Ákos a Győri ETO FC-től került fél éve az Aston Villa utánpótlás akadémiájára, Birminghambe. Ugyan még csak tizenhét éves, de szilárdan kiáll amellett, hogy ugyan profi futballistának készül, szüksége lesz emellett „egy másik lábra is". Vele beszélgettünk élményeiről, gondolatairól, korosztályának sajátosságairól és az angol futballközegről.

Általánosságban véve inkább negatív sztereotípia él a magyar utánpótlás-játékosokkal kapcsolatban. Pedig – a sokszor felületes – vélemény kialakítása hallomások, történetek alapján történik. Az érem másik oldalán áll, hogy alapvetően kevés interjú, beszélgetés készül a fiatalokkal. Most arra vállalkozunk, hogy időről-időre tehetséges, játékosmegfigyelők által (itt illeti köszönet Darázs Tamás és Balogh Tamás, a MOL Vidi FC játékosmegfigyelőinek segítségét) is nagyra tartott ifjoncokkal beszélgessünk. Az első alany Onódi Ákos, az Aston Villa U18-as és U23-as utánpótláscsapatának kapusa.

– Az Arsenal elleni, U18-as bajnoki mérkőzés után beszélgetünk. Egy évvel ezelőtt a térdsérülésed utáni rehabilitációdat végezted a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia játékosaként. Most pedig az Aston Villa kapusaként léptél pályára egy 2-0-re elveszített találkozón. Ráadásul büntetőt védtél.
Igen, a lövés elvégzésének pillanatában felmerült bennem, hogy jó lenne úgy kezdeni az új évet, hogy az Arsenal ellen tizenegyest hárítok. Sikerült. De nem ez volt az egyetlen érdekes esemény: volt, amikor három srácot „Londonig küldtem”. Történt ugyanis, hogy egy hazaadást követően a rám támadó csatárt egy lövőcsellel megugrattam, majd két játékos között tovább passzoltam a labdát.

– Mi játszódott le a szituáció alkalmával a fejedben?
– Hogy megvan bennem a kellő önbizalom a végrehajtáshoz. Érdekes, az akadémia menedzsere az első két hétben nem tudta eldönteni, hogy nagyképű vagyok vagy csak önbizalmam nagy. Később rájött, hogy utóbbi az igaz. Persze, nem vagyok teljesen tisztában a képességeimmel, önismereti téren van még hova fejlődnöm. Néha beleesek abba a hibába, hogy valamiről azt gondolom, jól csinálom, a kapusedzőm ellenben mást mond. Ennek oka, hogy Magyarországon a játék lassab tempója miatt a hibákkal együtt meg tudtam csinálni azt, amit Angliában már nem. Itt már minden gyorsabb.

– Az U18-as és a U23-as csapatnál is számítanak rád. Hova helyeznéd az említett két korosztályt a magyar viszonylatokon belül? 
– Megkockáztatom, hogy az angol U23-as angol bajnokság van olyan színvonalú mint a magyar NB I. De az NB II szintjét biztosan megüti. Tavaly nyáron például a Liverpool U23-as, U18-as vegyes csapata verte az akkor az első osztályba feljutott MTK-t…

– Ha már összehasonlítás. Térjünk át posztodnál tapasztaltakra.
– Közel egy évet töltöttem a Győri ETO FC másodosztályú felnőtt csapatánál, s elmondható, hogy Angliában a kapusedzések színvonala magasabb, felkészültebbek az edzők. Részletesebben és alaposabban dolgoznak. Minden héten ellenfélre készülünk. Nem álldogálunk vagy nem bójától-bójáig lépegetünk, olyan mérkőzés-szituációkat gyakorlunk, amelyek segítenek a következő találkozón. 

Arra készítenek fel, ami a pályán történik. S, arra ösztönöznek mindenkit, hogy gyors legyen a játék. Ezt segíti a nagyon sok, kis területen történő labdatartás, ez ugyanis fejleszti a döntéshozatal gyorsaságát. És ebbe a kapusokat is bevonják, sőt elvárják, hogy a technikai tudásuk megegyezzen egy mezőnyjátékoséval. És természetesen mindenkitől száztíz százalékos munkát akarnak látni. Magyarországon más tapasztaltam: ott ráérünk. Elvétve van olyan csapat, amely letámad, ezáltal lassabb a játék.

Az a futómennyiség pedig, amit nap mint nap elvégzek merőben eltér a korábban megszokottaktól. Egy órán át rövid távokat futva sprintben közlekedünk a kapu előtt. Emellett egyéni edzéstervem is van, amit másfél hónapos elemzés után állítottak össze nekem a szakemberek. Továbbá választanom kell négy (technikai, taktikai, mentálisan és fizikai) szempont alapján, hogy mit tartok gyengeségemnek, majd ezen kétszer egyénileg dolgozom. És minden edzés rögzítve van, amelyet a legapróbb részletekig elemezünk. A tíz perces klip átbeszélése harminc-negyenvöt perc körül van.

Onódi Ákos

– A különbségek akkor jól érzékelhetők. És milyen változásokat érzékelsz a magad esetében?
– Gyorsabb lettem. Igaz, kellett fél év, hogy felvegyem a ritmust. Kritikus és türelmetlen voltam magammal szemben. Sokszor estem abba a hibába, hogy az újonnan tanultakat gyorsan akartam elsajátítani. De ez nem megy egyik napról a másikra. Megtanultam, hogy türelemmel kell lennem. 

Emberi oldalról nézve: az, hogy messze vagyok a családomtól, hogy mindent magamnak kell intéznem, rákényszerített, hogy másképp lássam a világot. Nem maradhatok örökre gyerek, gondolnom kell a jövőmre is. Jelenleg harmadik évfolyamos vagyok a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziumában, ami azt jelenti, hogy már csak egy év és érettségizek.

– Ezek szerint foglalkoztat a hogyan tovább kérdése. Továbbtanulnál?
– Igen, mindenképp, hogy Magyarországon vagy Angliában az attól függ, tudok-e majd új szerződést kötni az Aston Villával. Az biztos, hogy a szofterfejlesztés érdekel, illetve már előrehozott érettségit tettem informatikából. És angol nyelvből is erre készülök.

A korosztályodból azért bőven akadnak olyanok, akik nem gondolkodnak továbbtanulásban, csak a futball lebeg a szemük előtt. Tehát a labdarúgáson kívül nincs jövőképük. Miért tartod fontosnak, hogy egyetemre, főiskolára menj?
Ha jól is alakul a karrierem, utána meg kell élni valamiből. A szüleim és a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma és Kollégium igazgatója is azt mondta: kell egy láb a sport mellé. Az említett előre hozott érettségi mellett már rendelkezem az Angol Labdarúgó Szövetségtől kapott, Magyarországon a B-licencel egyenértékű edzői képesítéssel.

Akármennyi pénzt fogok keresni az egyszer úgy is elfogy.  Nem egy olyan játékos esetét mesélték már a Villa akadémiáján a tanárok, aki eljutott Premier League, Championship szintjére fiatalon, majd  a megkeresett pénzét karrierje után egy év alatt elköltötte. 

– Ez a tudatos gondolkodás a neveltetésedből fakad?
– Összetettebb a kérdés. Mert az is egy opció, hogy nem fogadom el a szüleim tanácsát, és azokra hallgatok, akik szerint a tanulás ciki. Többször megkaptam már a stréber jelzőt – ez fájt. Bár a szüleim mindig mondták: legyen egy diplomám, jó munkahelyem, fizetésem és boldog leszek abban, amit csinálok. Az is közrejátszott, hogy anyukám édesanyja tanítónő. Az olvasás, a tájékozódás belémégett. Egyebek között olvastam pszichológusok véleményét a nevelés témájában, innen tudom, hogy a körülöttünk lévő emberek és az otthoniak egyszerre hatással vannak ránk.

– Voltak körülötted hozzád hasonló játékosok?
– Egy-kettő. A többségnek nem volt jövőképe.

Onódi Ákos az Aston Villa kapusa– Ennek okát miben látod?
– Az otthonról hozott értékek fontosak. Ismerek srácokat, akiknek a szülei nem járnak szülői értekezletre, nem veszik figyelembe, ha a tanár figyelmezeti a gyereküket. Vállat vonnak és annyival elintézik, hogy majd jobb lesz. Ráadásul, akik körülveszik ezeket az embereket, erősítik a nem helyes világképüket. A „ne tanulj, úgy is focista leszel” nézetet. Továbbá tizenhat évesen elhiszik, hogy sztárok, és erre a szülő és a menedzser is ráerősít. Ez a tanulás rovására megy: nem látják reálisan, hogy a sport mellé kell egy másik láb.

Apa mindig segített, hogy reális döntéseket hozzak. Nem állítom, hogy én láttam mindent reálisan, közelebb áll az igazsághoz, hogy apa és a menedzserem tanácsait követve hoztam meg a helyesnek vélt döntéseket.

Tegyük hozzá, hogy életkori sajátosságok is közbeszólhatnak. A pubertáskor lázadással jár, ilyenkor az ember könnyen elfordulhat a focitól, jobban érdekelhetik a lányok vagy a videojáték.
Azt látom, hogy tizenhat-tizenhét éves korban eltűnik motiváció. Mindenki külföldre akar menni az olasz, német vagy épp az angol élvonalba. Nem perspektívájuk a magyar első- vagy másodosztály. S mivel nem sikerült külföldre szerződniük céltalanná válnak. Lemaradnak a fejlődésben. Volt egy csapattársam, aki szerint eljutni az NB I-be vagy az NB II-be nem teljesítmény a külföldi karrierhez képest. Nem értettem. A magyar első- vagy másodosztályig is el kell jutni. Az is egy teljesítmény.

 

– Angliában is tapasztalod ezt a jelenséget? 
– Itt nem a szülőkkel van a legnagyobb gond. Abban a látom az angliai közeg hátulütőjét, hogy a két éves tanulmányi ösztöndíjjal járó pénzből felsőkategóriás tárgyakat lehet venni. Fiatalon sok pénzt kapnak, nincs mögöttünk megfelelő háttér, így nem tudják helyén kezelni a körülöttük kialakuló világot.

A szülők esetében egyszerű a helyzet: van egy tisztes távolság, míg Magyarorszagon a szülők néha az edző helyében érzik magukat. Van itt például egy ír srác, aki az angol szinthez képest is kiemelkedik, de nem úgy teljesített, ahogyan kellett. Az edző jelezte neki, legalább három hétig ne számítson arra, hogy játszani fog. A kimaradásának ideje alatt keményen dolgozott, és visszakerült a csapatba. Tanúbizonyságot tett arról, hogy odavaló. 

Tehát a technikai tudás, a képesség mellett fontos a személyiség is.
Nagyon fontos szerepet kap az emberi tényező. Amikor próbajátékon voltam, apukámnak két kérdést tettek fel: hanyas tanuló vagyok? Milyen a magatartásom? Ha ebben a kettőben megfelelően teljesítek, a többi már tanulható.

– A végén azért illik megkérdezni, hogy ki az a kapus, akit különösen kedvelsz?
– A Bayern München egykori hálóőrét, Oliver Kahnt. Megjelenése, kiállása tekintélyparancsoló. Technikai szempontból pedig David de Gea az abszolút kedvenc.

Borítókép: Neville Williams/AstonVillaFC

Vissza a főoldalra.
A Manchester középpályását japán VHS-ekről tanította meg focizni nagyapja