„Elképesztő élmény lesz egy kontinensnyi lakatlan területen létezni”

A magyarok közül Németh Alexandra volt az első, aki végigmászta a Seven Summitsot, vagyis felkapaszkodott az összes kontinens legmagasabb csúcsára. A nyomában jár Neszmélyi Emil, aki civil foglalkozását tekintve ügyvéd. Asztmásan, az északi, vagyis a nehezebb útvonalon ért fel az Everest csúcsára. Honfitársaink közül erre előtte még senki sem volt képes, éveken át készült az expedícióra, ezért az ő Seven Summits sorozata nehézségében különbözik az első sikeres magyar teljesítménytől.

Nála a sorozat második állomásaként szerepelt a nagy kaland, ami a része volt a céljának, hogy megcsinálja a hét kontinens csúcsait magába foglaló sorozatot, amelyet eddig alig több mint háromszázan teljesítettek a világon. Már csak az alaszkai Denali – itt már járt, de a csúcstámadás sikertelen volt – és az antarktiszi Vinson Massif hiányzik, hogy teljes legyen a hetes lista. Most a Vinsonra tart.

Pénteken este kel útra Budapestről, vasárnap már egy dél-chilei kisvárosban kell lennie. Ha az onnan induló repülőt lekési, vége az expedíciónak, mielőtt elkezdődött volna. Az indulásakor ki lesz szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek. Ismert olyan eset, amikor a tervezetthez képest négy nappal később tudott csak felszállni az Antarktiszra tartó gép, de olyan is, amikor egy nappal korábban, mert utána nyolc napig biztos nem lehetett volna repülni a légköri viharok okán.

Punta Arenasból indul majd a jégen is landolni képes utasszállító gép velünk az Antarktiszra. Ez egy különleges repülő, mely az antarktiszi munkavállalókat szállítja Chile és az Antarktisz között, és azokat a sportolókat, akik a kizárólagos antarktiszi expedíciós szállítással foglalkozó ALE nevű céggel szerződést kötnek az utazásra. Mint például engem. Igazából, aki sportolás céljával akar eljutni a kontinensre, az csak velük tud odamenni, mással nem. Az odautazást, az antarktiszi szállítást, az élelmiszert ők intézik, a felszerelést mi, sportolók. Nagyjából tízen megyünk egy expedícióban, egyszerre 3-4 expedíciót szállít a gép. Lesznek köztünk dél-amerikaiak, amerikaiak, egy oroszt is láttam az utaslistán, de az expedíció vezetők a világ bármely pontjáról érkezhetnek.

Neszmélyiék egy Union gleccser nevű helyen szállnak majd le, ami közel kétezer méterrel van a tengerszint felett. Onnan kisebb propelleres gépekkel mennek tovább a Vinson Massif alaptáborába, ez pár száz méterrel van csak magasabban.

A Vinson Massif 4892 méter magas, tehát 82 méterrel magasabb, mint a Mont Blanc. Az alaptábor, a körülmények, és maga a hegy is hasonlít az alaszkai Denalira: sok a jég, és a résztvevők körültekintően óvják a környezetet. Épp ezért alkalmi sátrakat lehet csak felverni, és az utolsó gramm hulladékot is el kell majd szállítani. Lehetőleg ökológiai nyom nélkül kell eltűnnie mindenkinek, aki sportolni érkezik az évi 2,5-3 hónapos expedíciós időszak idején.

A tervek szerint január 9-ig kellene elérnünk az Union gleccsert, és onnantól öt napon belül már meg szeretnénk mászni a Vinson Massifot, ha minden rendben lesz. Ha nem, akkor hét-nyolc nap alatt. 7000 méter alatti hegyek esetében ritkán van igény rá, hogy akklimatizációs köröket tegyenek a mászók, mi sem fogunk. Az Ausztrália és Óceánia legmagasabb pontjának számító Carstenszhez hasonlóan ide gyakorlatlanabb hegymászók nem jönnek, csak a jó állóképességű, tapasztaltabb seven summitsos alpinisták. Olyan elképzelhető, hogy valahol a magasabban pihenünk majd egyet hosszabban. Legfeljebb három tábort tervezünk felfelé.

Az expedíción Neszmélyi véleménye szerint minden attól függ, hogy mennyire lesz hideg, s lesz-e vihar: ez a két igazi kockázati tényező az Antarktiszon. Furcsa, egyben pozitívum is, hogy rendkívül hideg, de kiszámítható az idő arrafelé. Sajnos akár kiszámíthatóan rossz is lehet. Ezen az útvonalon előfordult, hogy mínusz 50 fokot is mértek nyáron. Egy nap alatt is meg lehetne mászni a Vinsont, de Neszmélyi úgy látja, ha már eljut az Antarktiszra, minek siessen? Nem sokszor jut el ide az ember.

Ott most nyár van, s napközben néha úgy érezhetjük majd, hogy plusz 30 fok van az öltözékünkben. Persze nem lesz ennyi, viszont mínusz 30-40 fokra pillanatok alatt lesüllyedhet a hőmérséklet. Emiatt a klasszikus pehely overállban nem fogunk tudni mászni, hisz nagyon sok folyadékot veszítenénk a melegben, hasonló, de kétrészes felszerelést használunk majd. Oxigénpalackra itt nem lesz szükség, az Everesten is csak 7200 méter felett volt rá szükségem az asztmám miatt. A terheinket a hátunkon visszük és a szánunkon húzzuk majd magunk után, 55-60 kilóval kalkulálok személyenként. A szokásos mászófelszerelés lesz nálunk, az ételmennyiség a végső szállítandó tömeg jelentős részét teszi majd ki. Eddig mindig az utolsó civilizációs ponton vásároltam be az egyéni élelmiszert, most is így lesz. Argentínában már másztam, ott ízlett minden, Chilével sem lesz gond szerintem. Egy kis hazai most is lesz nálam: kolbászt, akár hangulatjavító céllal is, vinni fogok magammal. Energiaszeletet egyedül a Denalin és az Everesten fogyasztottam, most sem tervezem. A szokásos, helyben megfőzhető zacskós ételeket is visszük, és édességeket, hogy a szénhidrátigényünket kielégítsük.

Az előzetes elképzelés szerint klasszikus alpin stílusban másznak majd, négyen-öten lesznek egymáshoz kötve, itt nem lesz kikötelezett út, mint sok más magashegyen. A műholdas telefon és a műholdas üzenetküldő készülék a kötelező felszerelés része, emellett erre a túrára csak az jöhet, akinek az esetleges légimentési költségeit fedezi a biztosítása. Az ALE a biztonságos mászást támogatja, ezt diktálják az ő érdekeik is.

Ha Neszmélyiék elérik a csúcsot, valami ilyesmit fognak érezni: 

Optimális esetben Neszmélyi január 20-23. között már itthon lesz. Ha nehezebbek lesznek a körülmények, akkor 25-én, szélsőséges esetben február első hetében érkezik haza. Reméli, hogy ők maguk dönthetik majd el, mikor indulnak vissza, nem pedig a rossz időjáráson múlik majd.

Németh Alexandra járt itt, az Atlanti-óceánt rekordidő alatt átevező Rakonczay Gábor most is ott van az Antarktiszon, első magyarként kíván eljutni a déli sarkpontig. Mindkettejük értékes tapasztalatokkal bírnak, de más is szolgálhat információval.

Gábort nem ismerem személyesen, és ő teljesen más típusú expedícióra ment, nem hegyet mászni. Alexandra egyetértett velem abban, hogy a Vinson nagyon sok tekintetben hasonlít a Denalihoz, néhány szempontból könnyebb annál. A legtöbb hasznos sztorit azok a hegyi vezetők és mászók mesélték, akik jártak már ott és akikkel a korábbi mászásaim során tudtam beszélgetni. Különleges edzésre ezúttal nem volt szükség. A hidegre fel lehet készülni felszereléssel, tapasztalatból. Én az everestes felkészülési programomat vettem elő: hosszútávfutás, intervall jellegű futások, mászógépek használata. Az a teória már rég megdőlt, hogy a hegyekre hegyen kell felkészülni. Minden megszerezhető ismeretet összerakva, profin megtervezett fizikai és mentális felkészüléssel amatőrök, és a profi hobbimászók is meg tudják mászni a legmagasabb csúcsokat, nem csak a hivatásosok. A siker titka az állóképesség, az izomerő, és a mentális felkészültség. Utóbbi adja a siker 80 százalékát. Én már elsajátítottam a megfelelő mentális technikákat, így évi néhány konzultációnál többre nincs szükségem. Nekem továbbra is dr. Lénárt Ágota sportpszichológus docens van a segítségemre.

Neszmélyi profi felkészültségű hobbimászó, a túra büdzséjét, ahogy eddig is, jórészt saját zsebből teremti elő, emellett kap alapítványi segítséget és egy külföldi szponzor is támogatja. Meglátása szerint valamiért itthon az expedíciós mászás reklámereje egyelőre a külföldieket jobban érdekli, de reméli, visszafordul ez a folyamat, s a magyar támogatók is látnak majd benne ismét fantáziát.

Elképesztő élmény lesz egy ilyen, kontinensnyi lakatlan területen létezni

– zárta szavait Neszmélyi Emil, akinek szívből szurkolunk, hogy épségben, egy sikeres csúcstámadás emlékeivel térjen vissza a jégvilágból.

(Gabay Balázs)