promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csányi Sándor: Jó évet zárt a magyar futball
Borítókép:  Illyés Tibor / MTI
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Magyar Labdarúgó Szövetség első embere, Csányi Sándor évértékelő interjút adott a Nemzeti Sportnak. Mint az OTP elnöke elmondta, jó évet zárt a magyar futball, főleg a MOL Vidi FC teljesítménye volt várakozáson felüli, de örömtelinek tartja azt is, hogy a „a lányok és a fiúk is továbbjutottak Eb-selejtezős csoportkörükből az U17-es és U19-es elitkörbe". 

Kiemelte természetesen a stadionépítéseket, az NB I és NB II-es klubok anyagi helyzetének stabilabbá válását, no meg azt, hogy a „nagyválogatott szereplése is biztatóan alakult, a legutóbbi két mérkőzését megnyerte”. Utóbbi téma kapcsán szó esett Georges Leekens kinevezéséről, mint kifejtette, a belga szakember már régóta szerepelt a jelöltek között, ráadásul akkoriban a jelenlegi szövetségi kapitányt, Marco Rossit nem lett volna sportszerű elcsábítani Dunaszerdahelyről. Az olasz mesterről azonban jobb véleménye van, mint Leekensről.
Marco Rossi keze alatt ugyanakkor kialakulóban van a válogatott, elfogadták a játékosok, a szurkolók, támadófutballt próbál játszani a csapattal, jól illesztve egymás mellé a régi és az új, fiatalabb és idősebb játékosokat. Ha azt a hozzáállást tapasztaljuk, amelyet eddig, a mindenki által nagyon várt és remélt Eb-kijutás elmaradása esetén is szívesen dolgoznánk tovább Rossival
– mondta.

Hozzátette, leghamarabb a 2020–2021-es idényben változhat a magyar bajnokság versenyrendszere, illetve a hazai bírók tevékenységével kapcsolatban arra mutatott rá, hogy „nem rosszabb itthon a bíráskodás, mint más jelentős európai bajnokságokban”.

Arra a kérdésre, hogy a szövetség miként gondolkodik azon játékosokról, akik pályafutásuk után nehéz egzisztenciális helyzetbe sodródtak (mivel hazánkban sem nyugdíjrendszer vagy az olimpiai életjáradékhoz hasonló elgondolás nincs), elmondta:
Az MLSZ nem tétlen ezen a területen, működtetjük a válogatottak klubját, ahol két-három havonta találkoznak a volt játékosok, szövetségi kapitányok, újraszerveztük a hivatalos öregfiúk-válogatottat, és a klubok által befizetett összes fegyelmi büntetés a Focisegély Alapítványhoz folyik be, amely nehéz helyzetben lévő egykori játékosokat támogat, és a szövetség ezen túlmenően is juttat forrásokat az alapítványnak.
(Promotions)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás