promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Gyerekként kizárólag baromságokat csináltam”
Borítókép:  Forrás: mediotiempo.com
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A francia Le Figaro Madame magazinja a minap rövid interjút készített Antoine Griezmann-nal és mint azt az újság nevéből is sejteni lehet, ezúttal nem passzokról és gólokról esett szó. Az Atlético Madrid focistája éppen a Gillette új kampányához készített reklámfilmet és a forgatás szünetében válaszolt a női magazin néhány kérdésére.

Elárulta, hogy nem csak a pályán, hanem otthon, a családja körében is mindig tökéletességre törekszik, amit még saját bevallása szerint messze nem ért el sem itt, sem ott. Mikor a rossz tulajdonságairól faggatták, elmondta, hogy képtelen veszíteni, gyerekkorában pedig elég renitens diák volt.
Kizárólag baromságokat csináltam, soha nem írtam leckét és úgy egyáltalában nem csináltam semmit.
A világbajnok francia támadó nem igazán követi a divatot, farmerben és tornacipőben szeret leginkább lenni, fontos számára a jó megjelenés, de a kényelem úgyszintén. Láthattuk őt már hosszú, hidrogénszőke lobonccal és egész rövid hajjal is. Egy kérdésre azt is elárulta, hogy jelenleg nincs konkrét terve a hajával, de nem fél kísérletezni, bármit szívesen kipróbál.

A francia világbajnok október 7-én jelentette be, hogy feleségével, Erikával ismét gyermeket várnak. Az Instagramra felkerült egy nem mindennapi videó, amiből az is kiderült, hogy kisfiuk lesz. Griezmann az első lövéssel eltalálja a célpontot. A hozzászólók közül volt, aki azzal viccelődött, még jó, hogy nem a vb-n gólképtelen éktársának, Giroudnak talált ki hasonló heccet a felesége, mert az asszony előbb megszüli a gyermeküket, mint hogy a férje célba találna.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

À très vite petit prince ?

Antoine Griezmann (@antogriezmann) által megosztott bejegyzés,



Megtudhattuk azt is, hogy Griezmann, felesége kezét a lány szülei előtt kérte meg úgy, hogy Erika már szíve alatt hordta Miát, a kislányukat. Szerelme kedvéért mindent megtesz, de utál vásárolni menni vele.
Nagyon ritkán kísérem el, de ha kell, akkor az örjítő számomra... unom.
Az esküvője legszebb és legrosszabb emléke is az apjához köthető.
Tizenöt percet kellett arra várnunk a feleségemmel, hogy beléphessünk a terembe, mert apám asztaltól asztalig járva próbálta énekeltetni a vendégeket, hogy jó hangulatot teremtsen. Végül már mindenki mondta neki, hogy üljön le, de ő annyira élvezte. Ha most eszembe jut, akkor ez az egyik legkedvesebb emlékem, de akkor szörnyen bosszantó volt.
Griezmann beszélt a jövőbeli terveiről is. Elárulta, hogy szívesen foglalkozna tehetséges játékosok érdekképviseletével, mert úgy érzi, hogy a pályán kívül sokszor vannak magukra hagyva a focisták.

(Az interjú közben végig vele volt nővére, Maud, aki egyben a játékos sajtósa és ügynöke és akiről talán nem sokan tudják, hogy ott volt 2015. november 13-án azon a Bataclan-beli koncerten Párizsban, ahol szélsőségesek több, mint 80 embert öltek meg.)

(MM)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás