promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai Dominik sokadszor varázsolt a magyar válogatottban
Borítókép:  Forrás: fociclub.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
U19-es Eb-selejtező, Magyarország–Szovénia 2-1, ez a lényege a szerda este az Új Hidegkuti Stadionban történteknek. Szlovénia Matko szabadrúgásával vezetést szerzett az első félidőben, de a fordulás után Szoboszlai Dominik és Schön Szabolcs remek góljaival fordított a magyar válogatott, és nyert.

Szerencse is kellett hozzá, a vendégek több ígéretes lehetőséget is kihagytak, viszont a mieink megérdemlik a dicséretet, hátrányból, egy masszív csapat ellen tudtak győzni. Ráadásul a csoport másik mérkőzésén Ausztria csak döntetlenre volt képes Koszovó ellen, akivel a mieink szombaton Telkiben játszanak.

Szoboszlai Dominikra és góljára érdemes még röviden visszatérni. A csapat irányító középpályása jó 25 méterről ágyúzott a kapuba, szemrevaló találat volt.

Szoboszlai remekül játszott a mérkőzésen, gyakorlatilag nem veszített párharcot, labdákat szerzett, s gólját követően nem sokkal óriási passzt adott Kiss Tamásnak, akinek csak középre kellett passzolnia, Schön pedig megszerezte a győztes gólt. A meccs legszebb jelenetei a gólokkal itt láhatóak!
A Red Bull Salzburg második csapatában (Liefering) játszó, a gólokat ott is szóró Szoboszlai minden mozdulatából árad a magabiztosság, látszik rajta, hogy már régebb óta felnőttek között edződik, a Salzburg edzője meghívta edzeni a felnőtt csapatba, és kupameccsen pályára küldte, ahol „természetesen” gólt lőtt. Atletikus, olykor színezi is a játékot, magas fokú játékintelligenciája van, láthatóan élvezi, hogy nála van a karmesteri pálca.

A szabadrúgások mestere

Szabadrúgásgólt sem először szerzett. Tavaly márciusban az oroszok ugyanúgy vezetést szereztek az MTK-pályán, mint most a szlovének. Szoboszlai akkor is érkezett, és a 74., illetve a 83. percben (ez már a hosszabbítás, a 17 évven aluliaknál 2x40 perces egy meccs) is betalált, mindkétszer csodás szabadrúgásból.

A norvégok elleni utolsó selejtező döntött az Eb-re jutásról, ki más döntött volna, mint Szoboszlai, aki újfent a hosszabbításban púpozta ki a pipát – ezúttal távoli lövéssel.

A horvátországi Európa-bajnokság sem maradt Szoboszlai szabadrúgás-gól nélkül: a második összecsapáson Feröer ellen vágta a hálóba a labdát.

Íme a legszebb góljai, az utolsó a norvégok elleni sorsdöntő.



A Lieferingben sem fukarkodik a gólokkal, gólpasszokkal, s arrafelé is megmutatta már, hogyan kell szabadrúgást lőni.


Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Szoboszlai Dzsudzsák Balázshoz fogható tehetség, de a Liefering játékosa talán még Dzsudzsáknál is nagyobb hatásfokkal lődözi a szabadrúgásgólokat. Minden remény megvan arra, hogy felnőve az egyik top-bajnokság valamelyik csapatához igazoljon.

A 19 éven aluliak magyar válogatottja egyébként arra a keretre épül, mely Szélesi Zoltánnal megjárta tavaly az U17-es Európa-bajnokságot. A szlovének ellen pályára lépő Csóka Dánielt és Bokros Szilárdot leszámítva mindenki ott volt a 2017-es Eb-n. A tornán úgy lett hatodik a csapat, hogy a csoportját megnyerte, többek között azzal, hogy a 2015-ös Eb-győztes franciákat legyőzte. A negyeddöntőben egy szerencsétlen öngóllal maradtunk alul a törökökkel szemben, végül az 5-6. helyért újra a franciákkal játszottunk, 0-1 lett a vége.

(Gabay Balázs)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás