Az aranyember mosolya

Mindig fel lehetett hívni, udvariasan mindent meg lehetett tőle kérdezni, és ha néha egy kicsit kérette is magát, mindig válaszolt, és soha nem beszélt mellé. Hol ironikus humorával mesélt, hol kegyetlenül kritizált, hol joggal, hol nem annyira. Így szinte minden mondata emlékezetes.

Olaszországban óriási tisztelet övezte a négyszeres olimpiai bajnok magyar párbajtőrvívót. Többek között a hetvenedik születésnapján elevenítette fel élményeit Vercelliről, ahová edzőként szerződtették és elsősorban azt kérték tőle, hogy ifjú tanítványai közül senki se forduljon el a vívástól, egy év múlva is legalább annyian legyenek, mint a kezdéskor. Ő pedig el tudta hitetni velük, hogy ha egy kicsit többet dolgoznak, mint mások, jobbak lesznek náluk. Egy olyan kisvárosban, amelynek – ezt is tőle tudjuk – nem sok szépség adatott mindabból, ami Itáliába hívja az idegeneket. A helyiek rizstermesztésből élnek, elárasztással művelik a földeket, ezért annyi a szúnyog, hogy a vívóteremben még fejvéd alá is bemegy.

Magyarországra hazatérve a Honvédnál mindjárt egy olimpiai címvédővel, Nagy Tímeával foglalkozhatott Móna Istvánnak köszönhetően, és ezt vívómesterként egy újabb olimpiai aranyéremmel hálálta meg 2004-ben Athénban.


Aztán nehezebb évek következtek, Pekingben megélte a bukást, szövetségi kapitányként ő is a kritikák kereszttüzébe került, a mellőzött Nagy Tímea abbahagyta a vívást, az akkori tehetséges fiatalokból viszont nem lett közben nagy versenyző.

De volt valaki, aki mégis azzá vált. Szász Emesét, miután a pekingi után a londoni olimpiát is elrontotta, sokan le akarták beszélni arról, hogy Kulcsár Győzővel folytassa – úgy tűnt, jogosan. Volt pedig világbajnoki ezüstje, vb- és eb-bronzai zsákszámra, csak éppen az volt az ember érzése, tapasztalása, hogy soha nem hozza ki magából, ami benne van. Az arany hiányzott. Egészen a 2016-os riói olimpiáig, ami fényesen bizonyította Szász Emese döntését, kitartását a mestere mellett.


2017 nyarán Kulcsár Győző a súlyos betegsége miatt hiányzott Szász Emese mellől, de az év végi országos bajnokságon már megint ott volt, a bajsza alatt mosolyogva, ami szinte a védjegye lett.

Győző nagyon kemény ember

– fogalmazott róla Udvarhelyi Gábor jelenlegi szövetségi kapitány, aki mindig csak dicsérte.

Így, kemény emberként hunyt el hetvenhét évesen. Összesen hat olimpiai aranyérmet köszönhet neki Magyarország. Úgy tudjuk, megvolt a maga hite; ez a hit vezeti tovább, a megbocsátás útján.

(Arday Attila)