promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ki állítja meg a magyarokat?
Borítókép:  Forrás: sportexpert.hu
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Női csapatunk már szombat óta forralja a vizet a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságon (9-13-as vereség a spanyolok ellen, 32-5-ös győzelem Törökország ellen), a férfiak hétfő délután, Grúzia ellen mutatkoznak be fél 4-től.

Hét olyan játékos hiányzik majd a magyar férfi csapatból, aki tavaly ott volt a világbajnoki ezüstérmes brigádban. Az "agy", Varga Dénes idén nem kívánt szerepelni a válogatottban, ahogy Hosnyánszky Norbert és Hárai Balázs sem. Decker Ádám befejezte, de nincs ott az Eb-n testvére, Decker Attila és Gór-Nagy Miklós sem. A 2013-as vb-győztes csapatból – a Piscines Bernat Picornell uszodában nyertünk világbajnokságot, most is itt kell majd pólózni – ez már hat ember, a 2017-es ezüstérmesek közül még Török Béla maradt ki, Jansik Szilárd pedig sérülés miatt. Eképpen kimondhatjuk: új alapokra kellett helyezni a válogatottat Märcz Tamás kapitánynak.

Így nyertünk vb-t Barcelonában öt éve: 



Ez idén el is kezdődött, az új versenysorozatban, az Európa Kupában egyelőre csekély sikerrel. A spanyolokat ugyan legyűrtük, de nagy verést kaptunk az olaszoktól és Montenegrótól is, a görögökkel kínkeserves döntetlenre futotta. Aztán a Világligában megmutatta az oroszlánkörmeit a pólós csapat. Montenegró továbbra is verhetetlen számunkra, de a negyeddöntőben hatalmasat küzdve büntetődobásokig jutottunk a világbajnok horvátok ellen, amit megnyertünk. A japánok legyőzése után a fináléban újra a montenegróiak jöttek, akikkel a rendes játékidőben 9:9-re végeztünk, de az ötmétereseket ezúttal ők dobták jobban.

A felkészülési tornákon azért értek bennünket kellemetlen meglepetések, a duisburgi viadalon például kiadós verést kaptunk az Egyesült Államoktól (5-12). A Margitszigeten rendezett Benu Kupán visszavágtunk nekik, de a döntőben az ausztrálok ellen is alaposan megszenvedtünk, ötméteresekkel kerekedtünk felül.

Märcz Tamás a bekksorban Angyal Dánielre, az újonc Pohl Zoltánra és Jansik Dávidra alapozhat, mindannyian újoncként érkeztek, első világversenyükön szerepelnek. Ahogy friss hús lesz nagy tornán Vogel Soma is, a bajnok Ferencváros 21 éves kapusa. Elöl a négy 2013-as világbajnok (Vámos Márton, Bedő Krisztián, Bátori Bence, Nagy Viktor) egyikétől, Vámostól lehet várni elsősorban a gólokat, a tavalyi vb legértékesebb játékosa lett a balkezes óriás. Centerben Mezei Tamás stabil pont, Kis Gábor visszavonulása és Hárai időleges hiánya miatt ő lépett elő első számú játékossá a poszton, de Bedő Krisztián sem másodhegedűs szerepre törekszik mellette.

Az Eb-múltunk nagy reményekre jogosít fel bennünket, hisz két éve Belgrádban harmadikok lettünk, előtte a Margitszigeten pedig ezüstérmesek. 1997 óta a 2010-es Eb kivételével minden alkalommal dobogóra állhattunk, aranyat utoljára 1999-ben nyertünk. Ahogy Märcz Tamás szövetségi kapitány többször is elmondta a mostani torna előtt, ennek a csapatnak az olimpiára kell összeállnia, az Európa-bajnokság pedig egy lépcsőfok a Tokióba vezető úton.

Az ellenfeleket mustrálva valóban nem a mieink a legnagyobb esélyesek. A szerbek évek óta egyeduralkodók voltak, a tavalyi vb-elődöntőben hosszú ideje először kaptak ki a horvátoktól, kisebb csodát tettek Ivica Tucak legényei. Szerbia 2014 óta, a 2017-es vb-bronzot leszámítva minden Eb-t, vb-t megnyertek, mellé még az olimpiát is Rióban. A horvátokat a Világligában óriási csatában sikerült legyőzni, s ezzel bizonyította a magyar válogatott, hogy a top-3-as csapatokat is meg tudja lepni. Azért Horvátország nem lett sokkal gyengébb csapat, óriási fegyvertény lenne újra legyőzni őket, ha összeakadnánk velük, az Eb előtt ezt hivatalos edzőmeccsen már megtette a csapat. Montenegró hozzánk hasonlóan ekezdte a fiatalítást, de ez nem járt olyan vérveszteségekkel, mint a Märcz által elkezdett folyamat. A spanyolok hazai pályán veszélyesek lehetnek, a Barceloneta Bajnokok Ligája-bronzérme nagyjából megmutatta, milyen hévvel vetik majd a habokba magukat a házigazdák. Olaszország a vb-n látott csapatával, és több honosított játékossal érkezik, bivalyerősek lesznek ők is.

A csoportban a grúzok ellen kezdünk, majd szerdán az olaszokkal (20.30), pénteken a németekkel (12.30) csatázunk. A grúzok és a németek legyőzéséhez elegendő muníciója van a csapatnak, ez nem is kérdés, az olaszok elleni összecsapásnak viszont iszonyatosan nagy tétje lesz. Aki azt a meccset hozza, szinte begyalogolhat az elődöntőbe, s éremért játszhat. A vb ágrajza szerint ugyanis az A csoport győztese – itt játszik Magyarország és Olaszország is – a B csoport harmadikjával vagy a C másodikjával mérkőzik a negyeddöntőben. Előbbi minden bizonnyal Franciaország lesz, utóbbi pedig jó eséllyel Oroszország, esetleg Románia. A francia-román páros egészen sima ügy lenne, az oroszokat a tavalyi világbajnokságon 14-5-re páholtuk el...Megismétlődhet a tavalyi vb forgatókönyve, hisz ott is az olaszok elleni csoportmeccs volt a döntő. Akkor döntetlent játszottunk velük, s mivel mi több góllal vertük az ausztrálokat, mint ők, az orosz-görög ágra kerültünk, s bemasíroztunk a döntőbe. Ha ezúttal másképp lenne, egy esetleges vereséggel egyrészt nyolcaddöntőre kényszerülnénk – itt vélhetőleg a hollandok jönnének szembe -, a negyeddöntőben pedig rögvest a szerbekkel kellene mérkőzni.

Hajrá, magyarok!

(Gabay Balázs)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás