promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vettel megtáltosodott és újra nyert
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Úgy néz ki mégis lesznek izgalmak a Forma-1-ben, és nem csak a Mercedes uralmáról fog szólni az év. A 29 éves Vettel az idén másodszor, pályafutása során pedig 44. alkalommal nyert F1-es futamot, Bahreinben harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen a pole pozícióból karrierje során először rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt.

A rajtot Bottas tökéletesen kapta el, így az első kanyarban megtartotta a vezető helyet, mögötte Vettel egy remek manőverrel "beugrott" Hamilton elé, és átvette a második pozíciót.

Az ötödik körben Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogósok sorrendje.

Vettel a 11. kör végén a boxba hajtott kerékcserére, majd a 13. körben Lance Stroll (Williams) és Carlos Sainz (Toro Rosso) balesete miatt a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ezért a legtöbb pilóta, aki addig még nem járt a boxban, ekkor hajtott be.

A boxkiállások közben Daniel Ricciardo (Red Bull) megelőzte Hamiltont, így amikor a Safety Car a 17. körben útjára engedte a mezőnyt, Vettel, Bottas, Ricciardo volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott, de az újraindításkor azonnal elment Ricciardo mellett, így feljött harmadiknak.

A 27. körben Bottas nem tanúsított ellenállást, amikor a célegyenesben megelőzte őt Hamilton, akire várt még egy 5 másodperces büntetés a boxban, mert korábban indokolatlanul lassan hajtva, szabálytalanul akadályozta a kerékcserére igyekvő Ricciardót.

Bottas autóján a 31. körben másodszor is kerekeket cseréltek, Vettel az élről két körrel később kapott új garnitúra gumit. Hamilton a 42. körben állt ki kerékcserére, valamint letölteni a büntetését, és a harmadik helyre jött vissza a pályára Vettel és Bottas mögé.

Tíz körrel a leintés előtt Hamilton megelőzte Bottast, s üldözőbe vette az élen száguldó Vettelt, miután a Mercedes-boxból rádión azt mondták neki, hogy még a győzelemre is van esélye. Ez azonban már nem sikerült a brit pilótának, így meg kellett elégednie a második hellyel.

A vb két hét múlva, az Orosz Nagydíjjal folytatódik Szocsiban. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás