promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elmepréselően nehéz kvíz: a keleti vagy a nyugati parton találhatók-e ezek a városok Amerikában?
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Kvízek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mennyire vagy jó az USA földrajzából?

Még a csapból is néha az amerikai nagyvárosok nevei folynak, hiszen az amerikai popkultúra minden apró dologban ott van, ha pedig filmeket nézünk, szinte nincs is olyan, hogy legalább pár városnevet ne hallanánk. Sokszor pedig simán még térképen is mutatják ezeket. Sok film esetében pedig még olyan rajzokat is kapunk, ahol berajzolják, hogy hőseink vagy antihőseink épp merre járnak, éppen a nyugati vagy a keleti parton járunk-e a történet során. És ezek már lassan tudat alatt is belénk ivódnak, vagy mégsem? Majd most meglátjuk ebben a kvízben, amelyben 10 amerikai nagyváros nevét fogjátok magatok előtt látni.

Ezek a városok a lehíresebbek közül valók az USÁ-ban, így ismerősek lesznek, már csak azt kell majd pontosan belőnötök, hogy kelet vagy nyugat, nyugat vagy kelet. A tudásteszt azért lehet egy kcisit nehéz, mivel térképet nem mellékelünk a játék mellé, így csak arra a tudásre támaszkodhattok, amely megvan nektek.

Indulhat a nagy amerikai városos kvíz? Melyik parton találhatók ezek a városok?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás