Olyasmi derült ki Magyarország középkori időjárásáról, ami mindent megváltoztathat

Sokszor halljuk az időjárás kapcsán a „mérések kezdete óta” kifejezést. Nem véletlen, hiszen igazán pontosan csak az 1700-as évek végén kezdtek foglalkozni ezzel, legalábbis Európában ekkor váltak rendszeressé a feljegyzések.

Az elmúlt szűk 250 év bár hosszú időnek tűnik, valójában az időjárás kapcsán csak egy szempillantás, a változások ugyanis sokszor jóval több idő alatt mennek végbe – habár az kétségtelen, hogy az iparosodás óta ez is jelentősen felgyorsult.

Ilyen lehetett a középkori időjárás Magyarországon

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne némi fogalmunk arról, milyen volt Magyarországon a klíma több száz évvel ezelőtt. Erre a korabeli feljegyzésekből lehet következtetni, egy ismeretlen nevű francia szerzetes 1308-ban így vélekedett az ország területéről:

„Földje legeltetésre alkalmas, és rendkívül gazdag gabonában, borban, húsféleségekben, aranyban és ezüstben; a halak bőségében viszont csaknem felülmúlja az összes országot […]; földje általában véve sík, apró dombokkal tarkítva, de helyenként igen magas hegyei vannak; az erdélyi területeken óriásiak a sóhegyek, és ezekből úgy vájják a sót, mint a követ, és elszállítják az egész országba és az összes környező országokba.”

Abu-Hámid al-Garnáti 150 évvel korábban még ennél is szebb szavakkal illette Magyarországot a Nyugat országai néhány csodájáról szóló világos beszámoló című szerzeményében:

„Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legkönnyebb és legjobb az élet.”

Mint az Rabb Péter tanulmányából kiderül, ezek pillanatképek a Kárpát-medence időjárásáról, melynek voltak mostohább és kedvezőbb időszakai is a kora középkorban. Utóbbit a mainál 1 fokkal melegebb időjárás jellemezte, amit „klíma-optimumnak” neveztek, ami a korábbinál sokkal több csapadékkal járt.

„Miután ez a kedvező időjárás Európában egybeesett az ún. középkori mezőgazdasági forradalommal, új termelési módszerek bevezetésével, s ebből következően a termésmennyiség ugrásszerű növekedésével, ez az időszak tekinthető a középkor virágkorának”

– írta, hozzátéve, hogy ez a 13. század közepéig tartott, minek hatására az éghajlat „kontinentálissá, azaz hűvösebbé és szárazabbá vált”.

Ezzel kapcsolatban pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy a mostani változások mennyire tekinthetők egyfajta mintázatnak, és milyen következményei lehetnek a jövőre nézve.