promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Időjárás: pöröghetnek a gázórák, éjszaka nem leszünk messze a fagyponttól
Borítókép:  Profimedia
Időjárás
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Foltokban néhol köd képződhet, de napsütésnek is örülhetünk.

Hétfő estétől általában csökken a felhőzet, de elsősorban az északkeleti, keleti országrészben lesznek erősen felhős tájak. Arrafelé helyenként lehet eső, zápor, másutt késő estétől már kicsi a csapadék esélye. Északkeleten párássá válik a levegő, foltokban köd képződhet. Az északnyugati szél a Dunántúl északi felén és Budapest körül élénk marad - adta hírül az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

Kedd reggeltől északnyugat felől kisebb-nagyobb felhőtömbök vonulnak át, illetve képződnek felettünk, emellett általában több órára kisüt a nap. Elszórtan a délnyugati és a keleti harmadban várható zápor, zivatar, másutt legfeljebb néhol valószínű csapadék. Az északnyugati szél sokfelé lesz élénk, amelyet az Észak-Dunántúlon, a középső országrészben és zivatarok környezetében erős lökések kísérnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás