promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
17 éves budapesti fiúnak veszett nyoma, kétségbeesve keresik, már második napja nem találják

17 éves budapesti fiúnak veszett nyoma, kétségbeesve keresik, már második napja nem találják

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc

Felhívást tettek közzé, hátha valaki találkozik a fiatal fiúval, aki a fővárosból tűnt el.

Sajnos alig egy nappal azután, hogy a Dusnoknál eltűnt fiatalembert holtan találták meg, újabb eltűnést jelentettek, ezúttal Budapestről. Mint azt egy kétségbeesett Facebook-posztban megírták, Németh Kornélnak hétfőn, 16:50 körül veszett nyoma, utoljára az V. kerületi otthonában látták:

„Hazaért az iskolából, lepakolt, beszélt a kedvesével, anyukájával. Majd egy-két óra múlva nem érte el senki, azóta nem tudnak róla semmit. Aki látta tegnap késő délután, vagy este bárhol a környéken az SOS értesítse a rendőrséget, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon”

írták a felhívásban.

Második napja nem találják

Mint a posztból kiderült, a fiatalember rendezett körülmények között él, minden ok és előzmény nélkül tűnt el, így egyelőre azt sem tudni, hogy mi állhat a háttérben. A keresés kapcsán a rendőrség további információkat osztott meg honlapján, ahol fotó is látható a fiúról.

„Németh Kornél körülbelül 183 centiméter magas, szőkésbarna hajú, szemüveges. Eltűnésekor világos farmernadrágot, fekete sportcipőt és sötétkék esőkabátot viselt”

közölték a hatóságok, itt fotó is látható a fiatalemberről.

Mit tehetünk, ha eltűntet keresünk? Ezzel kapcsolatban az Ezer Lámpás Éjszakája osztott meg hasznos információkat:

„Az eltűnéshez vezető út hosszú. Gyermekünk készül rá, az első lépéseket mindenképpen megtervezi. Sok kisebb-nagyobb jelet hagy számunkra. Azonban ha mégis bekövetkezik a baj, elengedhetetlen, hogy azonnal intézkedjünk, hiszen az első pár óra a legkritikusabb. Összegyűjtöttük a legfontosabb teendőket arra az esetre, ha úgy sejti, a gyermeke eltűnt”

– írták.

„Hívja a rendőrség 112-es általános segélyhívó számát, vagy a Kék Vonal segélyszervezetet a 116 000 számon, és tegye meg a bejelentést! Beszéljen a barátokkal, családtagokkal, hátha valaki tud róla, hova mehetett a gyermek! Ellenőrizze a telefonhívásokat, kiket hívhatott utoljára!4. Nézze meg, magával vitte-e az útlevelét, személyes iratait! Ellenőrizze, hiányzik-e valami fontos a szobájából, pakolt-e magával több napra ruhát! Érdeklődjön a közeli busz- és vasúti pályaudvarokon! Ha van, ellenőrizze a gyermek bankszámláját, hiányzik-e róla pénz, és ha igen, mikor és hol történt a pénzfelvétel!”

„Miket kérhet a rendőrség: a keresett személy teljes neve, a használatos becenevei, születési hely és idő, teljes személyleírás, különleges ismertetőjelek (pl. tetoválás, anyajegy, hegek), a lehető legfrissebb és jó minőségű kép. Helyszín és időpont, ahol a keresett személyt utoljára látták, a ruházat és ékszerek leírása, amelyeket eltűnésekor viselt, folyamatos orvosi kezelést igénylő betegségei, szenvedélybetegségek, rokonai, barátai listája, az általa gyakrabban látogatott, kedvelt helyei, bankszámla- és hitelkártya adatok, a tulajdonában lévő gépjármű adatai.”