promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Síró kislányon akart segíteni egy bácsi a buszon, iszonyatos balhé lett belőle

Síró kislányon akart segíteni egy bácsi a buszon, iszonyatos balhé lett belőle

Borítókép:  Unsplash / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Az anyuka nem tudott mit kezdeni a hisztiző kislánnyal, egy idősebb férfi a segítségére sietett.

A mai világban érthető, hogy a szülők bizalmatlanok az idegenekkel, főleg ha a gyermekükről van szó. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor tényleg a jó szándék vezérel valakit, és csak segítene szeretne.

Ebben az esetben is ez történt, és míg az anyuka bizalommal volt az idős bácsi felé, addig az apa már nem, és ennek hangot is adott, csak éppen nem úgy, ahogyan azt egy kulturált ember teszi. A Threads-en megosztott történet sok olyan kérdést felvet, amit leginkább magunkban kell megválaszolni, mindenesetre az adott reakció túlzónak tűnik és az anyuka felé is rendkívül tiszteletlen volt:

Iszonyatos balhé lett

„Anyuka a kislánnyal, még picike és elkezdett jó hangosan hisztizni. Egy kedves bácsi segített és átvette az ölébe és egyből csöndben maradt. Aztán megjelent az »apuka«, elkezdett balhézni, hogy milyen dolog, hogy idegen kezében van a gyerek. Úgy elkezdte anyázni a feleségét és a bácsit is. Kérdem én ez volt a helyénvaló viselkedés az »apukától«? Mert nem hiszem. Ha nyilvánosan így tud viselkedni, vajon hogy viselkedik otthon a négy fal között”

– írta a posztoló.

Persze egyből megjelentek a hozzászólások is, és a legtöbben elítélték az apa viselkedését, egy nő pedig megírta, hogy az ő férje miként kezelt egy ehhez hasonló helyzetet, és hogyan reagált volna, ha ő is elkezd balhézni:

„Nagyon gáz! Én biztos leoffoltam volna a férjem...de ez én vagyok. Fiam nagyon közvetlen kisgyerek imádja az embereket boltban a kasszánál mögöttünk egy férfi hát nyilván a gyerek lespanolt vele a férfinak több se kellett rá nézett a fiamra "kérsz egy csokit"? És már vette le a polcról. Mondom dehogyis, nem kell, hagyd csak! Mondja a férfi, hogy de ő szeretne neki venni erre a férjem »akkor jó rendben«, hát mondanom se kell, hogy két pofára tömte a fiam mint aki sosem kapott csokit. Hozzáteszem mi is vettünk nekik nasit..de a végén mindenki örült, kicsit kellemetlennek éreztem, bár jól esett, hogy vannak még normális, kedves emberek”

– írta az egyik kommentelő.

Ettől függetlenül természetesen nagyon is fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy idegenekkel ne álljanak szóba, főleg ha egyedül vannak. Hiszen bár vannak olyanok, mint a fent említett bácsi, aki tényleg csak segíteni akar, de nem mindenki ilyen, és a legtöbbször első ránézésre az ártó szándékú emberek is kedvesnek tűnnek.