promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Dráma egy magyar boltban: megállt egy vásárló szíve, szörnyen reagált több vevő is

Dráma egy magyar boltban: megállt egy vásárló szíve, szörnyen reagált több vevő is

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Első munkanapján tapasztalta meg a borzasztó élményt az eladó.

Ahol sok ember megfordul, sajnos egyik pillanatról a másikra történhetnek drámai dolgok. Ez az ott dolgozóktól komoly felkészültséget igényel, a traumatikus események kapcsán azonban olyanok is vannak, akik közönnyel, vagy kíváncsisággal reagálnak. Itt most mindkettőt megtapasztalhatta az egyik eladó, elkeserítő történetet pedig a Threads-en osztotta meg. Sorait változtatás nélkül közöljük:

„Ma volt az első munkanapom egy üzletben. Zárás előtt pár órával elájult a kasszámnál egy ember. Ugyan mindenhol megkaptam az ilyen esetekre vonatkozó oktatást, ott helyben mégis váratlanul ért és lefagytam. Nagyjából 8 éve dolgozom emberekkel, de a mai az sokkolt. Nem csak az ájulás, a káosz és az újraélesztés, hanem a többi vásárló viselkedése”

– írta.

„A legtöbben morogtak, meg "de már felpakoltam", vagy az üzlet kiürítése közben/után bámulták az eseményeket. A legbrutálabb dolog az egészben, hogy páran azt kamuzták, hogy bent maradt a cuccuk és vissza akarnak menni. Olyan 30 perc után kiderült, hogy fontos dolog nem maradt bent, mert lassan szétszéledtek. Remélték, hogy visszamehetnek vásárolni.”

 

„A később érkezők között is akadt, aki nem akarta felfogni/elfogadni, hogy nem nyitunk ma már ki, pláne úgy, hogy egy órával zárás előtt még mindig 3 mentős és egy ápoló (aki pont bevásárolt) még a férfi életéért küzd...Arról nem is beszélve, hogy szinte mindenki, aki addig bent volt, kint az üvegre tapadva bámult befelé, köztük kisebb (6-10 éves) gyerekek, a szüleikkel együtt! Mi dolgozók, sorban beálltunk az üveg elé, hogy ne lássanak be. Addigra már többször jeleztük nekik, hogy ma már nem nyitunk ki, menjenek haza. Ezek után valaki elhintette, hogy ha ott tudunk ácsorogni, akkor akár kasszázhatnánk is, hogy be tudják fejezni a vásárlást.”

„Kétszer sírtam el magam, a mentő távozása után is remegtem egy ideig. Pláne, hogy előttem tolták ki az illetőt... Kérdem én: hová lett az emberség és az empátia? Tényleg az a legfontosabb, hogy megvedd azt a kib***ott akciós kukoricát, pár zsömlét meg azt a rohadt 3 doboz fagyit? Amíg valaki a földön fekve küzd az életéért? Hihetetlen, hogy ennyi idő után is meg tudnak lepni az emberek és hogy még mindig van lejjebb... hát gratulálok. A két ápolónak és az egyik fiatal vásárlónak (aki telefonált) viszont respect a gyors reakcióért. (Így utólag esik le, hogy csak nők segítettek, férfi egy sem...)”