Yetteles vagy? Fontos változást jelentett be a szolgáltató, ez minden ügyfelét érinti

A Yettel is követi a Telekom példáját.
Az új év kellemetlen hírrel indul az egyik legnagyobb itthoni telefonos szolgáltató, a Telekom ügyfelei számára, most pedig egy másik szolgáltató a Yettel is hasonló bejelentéssel szolgált.
A Telekom még néhány nappal ezelőtt adott ki egy közleményt melyben az éves díjemelés mértékét fejtette ki.
Ebből kiderült, hogy a tervezett áremelés mértéke nem haladja meg a tavalyi inflációt: a KSH adatai alapján a tavalyi évre, 2023-ra vonatkoztatott infláció átlagosan 17,6 százalékra jött ki, míg a Telekom március elsejei hatállyal életbelépő árkorrekciója 15%-os mértékű lesz.
Az emelés azokat, akik alaposan átolvassák a szerződést, különösebben nem érhette váratlanul, ugyanis a Magyar Telekom Általános Szerződési Feltételei 2022. szeptember 1-étől fogva tartalmaznak egy pontot, ami rögzíti, hogy a havi előfizetési díjak Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves átlagos fogyasztóiár-index mértékével egyezően változnak.
Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk:

Évek óta ígérgeti a Telekom, most meglépte, rengeteg magyarnak szökik könny a szemébe
Olvass tovább...
Most pedig kiderült, hogy a Yettel Magyarország is hasonló lépésre készül. Az inflációs adatok alapján ugyanis ők is díjat emelnek. Mint azt a vállalat közleményében kifejtette, az éves inflációkövető díjkorrekció miatt a lakossági és kisvállalkozói számlás előfizetők 15,3 százalékos díjváltozásra számíthatnak 2024. március 5-től.
A havidíjon felüli percdíjak és sms-díjak ugyanakkor változatlanok maradnak, és a lakossági előfizetések esetén a kiegészítő adatjegyek ára sem változik.
Ezen felül közölték azt is, hogy a kisvállalkozói számlás előfizetések esetén a díjváltozás a havidíjakat és az egyszeri kiegészítő szolgáltatási díjtételeket érinti, míg a havidíjon felüli perc és SMS díjak ezeknél a tarifáknál is változatlanok maradnak.

Brutális, 50%-ot is meghaladó áremeléssel köszöntötte ügyfeleit a hazai mobilszolgáltató, a Telekom és a Vodafone ügyfelei is összetehetik a két kezüket
Olvass tovább...
Azon tarifacsomagok esetében, amelyek adatkerete nem teljes egészében használható fel az 1-es / EU roaming díjzónában és érintettek a díjváltozásban, március 5-től a felhasználható roaming adatkeretek növekednek.
Az inflációkövető díjkorrekcióról a Yettel sms-ben vagy emailen keresztül értesíti majd az ügyfeleit.
Forrás: Telex
