Erőszakveszély Budapesten, mindenki fokozottan figyeljen a tolvajokra, drága mulatság lehet a buszmegállóban várakozni

A barátnőmmel a Mikszáth Kálmán tér egyik hangulatos bárjában iszogattunk és egy könnyű vacsorát is elfogyasztottunk. Ebben eddig még nem lenne semmi különös. Amikor hazafelé vettük az irányt, még egy helyre beugrottunk, majd elköszöntünk: ő a 909-es autóbuszhoz ment, nekem pedig le kellett sétálnom a Kálvin tértől az Astoriára, ami nem egy túl nagy táv. Ezt a küldetétést sikeresen teljesítettem, menetközben még beugrottan egy kis kenyérért és másnapi energiaitalért, majd oda is értem a 950-es (meg még sok egyéb más járat) buszmegállójába.

Volt még nálam egy nyitott sör, ezzel le is ültem a Tesco előtti kőpadkára és világmegvátó gondolatokkal a fejemben, zenét hallgatva szugeráltam a poharat. Valószínűleg ez téveszthette meg azokat a szavakkal minősíthetetlen alakokat, akik ekkor kiválasztottak célpontjuknak.

Először azt vettem észre, hogy egy szó szerint teljesen átlagos kinézetű férfi állt meg mellettem. Nem tudnám megmondani miért figyeltem fel rá, már a perifériámból is, de valahogy rossz érzést keltett. Rám sem nézett, csak azt vettem észre, hogy egyre többet és többet látok belőle a szemem sarkából. Eléggé tömegundorom van, így sosem szeretem ha valaki beáll az aurámba, ez pedig már határozottan a kellemetlen közelség kategóriáját súrolta.

Azonban, egy pillanatra elvonta a figyelmemet, hogy hasonló módon a másik oldalaról ugyanígy közelített egy fiatalember, aki határozottan, viszont nem túl feltűnően közelített felém.

Én nem tettem semmit, csak a szememet ide oda mozgatva néztem, ahogyan a két férfi szépen lassan megpróbál körbezárni. Ekkora határozottan felnéztem, jobbra is és balra is, a szemükbe nézve, majd leszálltam a helyemről és arrébb sétáltam. Vissza-visszanéztem, hogy nem-e csak a paranoia beszél belőlem, azonban kevesebb mint 5 perc alatt bebizonyosodott, hogy az ösztöneim nem tévedtek.

A két férfi egymással beszélgetett, holott addig jelét sem adta annak, hogy ismernék egymást. Halkan beszéltek, néha felémnézve, azonban az a sanda gyanúm, hogy keresték a következő áldozatot.

A hátizsákom mellettem volt letéve és mivel újságíró vagyok, így a laptopom mindig nálam van, ennek az alakját vehette észre a két úriember. Fokozottan figyeljetek a városban az értékeitekre, mivel hiába van valaki ingben és tűnik teljesen tisztes állampolgárnak, lehet, hogy éppen ő fog titeket megrövidíteni, akár (mint esetemben) a munkaeszközötökkel.