promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Forrongnak a magyar vásárlók – a szakértők szerint csak ekkor lehet árcsökkenés Magyarországon
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hatalmas az élelmiszerinfláció, és a magyarok többsége már tényleg fél betenni a lábát a boltba.

Magyarországon már igazi horror szóként került be a szótárunkba az infláció. A kormány ígérete szerint minden erejével azon van, hogy az infláció végre lejtmenetbe kerüljön, de vizsgálják azt a lehetőséget is, miképp lehetne kivezetni az árstopot. A jelenlegi alapvető élelmiszerekre vonatkozó ársapkát 2023. április 30-ig tartják fent, és a közeljövőben ki is fog derülni, hogy mi lesz ennek a sorsa. Érdekes módon az árstopot most az északmacedón kormány is bevezette.

Mindenki érzi a változást a boltokban Magyarországon, és még az is alaposan megtervezi a bevásárlását, aki eddig nem igazán böngészte az akciós újságot. A hanyagság nem jó taktika a jelenlegi helyzetben, így nem csak a nyugdíjasokból, hanem mindenkiből előbújt a tudatos vásárló.

„Azzal számolunk, hogy június-július-augusztusra az infláció visszaesése ugrásszerűen fel fog gyorsulni Magyarországon”

- mondta a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely.

Közben egy online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke Rigó Csaba Balázs, amivel szeretnék megakadályozni a túlárazást, és fokozni a piaci versenyt.

Az ATV híradója ismét tartott egy nagybevásárlást, és azt a csomagot állították össze, aminek az árát ősz óta regisztrálják. A lenti videóból kiderül, hogy melyek azok az élelmiszerek, amiknek nőtt az ára februárhoz képest.  

Az ATV szokás szerint a CBA-ban vásárolt, amit ugyebár a magyarországi vásárlók az egyik legdrágább boltnak tartanak a felmérések szerint.

Ami a rossz hír, hogy a szakértők szerint legalább fél évvel később várható itthon az élelmiszerárak csökkenése, mint Nyugat-Európában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás