promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Orbán Viktor szerint így lehetne jobb egyenessel kiütni az inflációt

Orbán Viktor szerint így lehetne jobb egyenessel kiütni az inflációt

Helyi Hírek

Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Orbán Viktornak ma igen sűrű napja van, este pedig Brüsszelben lesz jelenése.

Ahogyan Orbán Viktor is beszámolt a Facebook oldalán, igazán tömény napja volt Magyarország miniszterelnökének, mivel reggel kormányülés volt, délután egyeztetések, este pedig már Brüsszelben volt jelenése.

A kormányfő tegnap még az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel.

Továbbra is fő téma ugyebár a háború Oroszország és Ukrajna között. Magyarország Kormánya természetesen mindig kihangsúlyozza, hogy a békét kell megteremteni, és nyitva tartani a kommunikációs csatornákat a két hadban álló fél között.

Annyi biztos, hogy Oroszország és Ukrajna utoljára tavaly március végén ült le egymással nyíltan beszélni Törökországban, azóta azonban hallani sem akarnak arról a felek, hogy béketárgyalásba kezdjenek.

Magyarország kormánya közben kiemelte, hogy hazánk egyáltalán nem készül arra, hogy átadja a lőszerkészletét Ukrajnának, mivel tűzszünetre van szükség, nem a háború meghosszabbítására.

A magyaroknak közben új horror szavuk van, és ez nem más, mint az infláció. Akár még üdítő is lehetett lemenni anno a boltba, és körbenézni, hogy milyen újdonságot találjunk magunknak vacsorára. Most már a többség csak azt figyeli, hogy ne hagyjon ott rengeteg pénzt, így csak a legalapvetőbb alapanyagokat vásárolja be, persze ezekből is kevesebbet, mint régen.

Bár már nem állunk olyan rosszul, mint az elején, de Orbán Viktor szerint a leggyorsabb inflációcsökkentő eszköz a szankciók eltörlése lenne.

„Ha a szankciókat holnap reggel megszüntetnék, az infláció mértéke egy lépésben, azonnal legalább a felére csökkenne”

- állítja kormányfő, aki hozzátette, hogy Magyarország ezt szorgalmazza.

Az infláció miatt egy kutatás szerint a magyar fogyasztók elsősorban az utazásról, az étteremlátogatásokról és az új ruházat vásárlásáról mondanak le leginkább.

Borítókép:  Profimedia

Hasonló tartalmak

Galéria - Van képünk hozzá

Színes

Tech & Tudomány

Helyi Hírek

Időjárás