promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiakadtak az emberek Orbán Viktor miatt – most lehet túl messzire ment?
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Orbán Viktor hihetetlen vitát indított be, amivel elkezdtek foglalkozni az emberek, de van benne egy kis félreértés.

Most még nagyobb jelentősége van a nemzeti ünnepünknek, vagyis március 15-ének, mivel 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándor.  A magyar költő ugyebár az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ikonikus alakjává vált.

Petőfi Kiskőrösön született, így Orbán Viktor úgy döntött, hogy emiatt itt fogja elmondani az ünnepi beszédét. A helyszín is különlegesnek számított, mivel Magyarország miniszterelnöke Petőfi-szülőház előtt beszélt.

Orbán Viktor kiemelte, hogy minden magyarban van egy kis Petőfi és Petőfiben ott van minden magyar. Ezt ugyebár arra építette fel, hogy minden magyar gyermekkora óta tud legalább egy verssort a híres költőtől.

Magyarország miniszterelnöke elmondta, hogy amikor Petőfi megszületik, Kölcsey éppen véglegezi a Himnuszt, majd huszonöt évvel ezután, 1848-ban Magyarország már nem ugyanaz az ország, hanem fejét felemelő, felegyenesedő nemzet, amely önbizalommal tekint szét az európai népek világában.

Orbán Viktor igyekezett mindent kihozni a beszédéből, de akkor miért akadtak ki rá sokan? Nos, sokan tudják, hogy belekerült a képbe egy pizza, ami a magyar miniszterelnök ízlését igyekszik tükrözni. Persze itt felmerül a kérdés, hogy az ötletgazdák lehet jobban jártak volna valamilyen magyarosabb ízvilággal.

De mi is került rá Orbán Viktor pizzájára, amivel egy képen is pózolt? Ahogyan a pizzéria honlapján is olvasható: BBQ, mézes alap, csirkemell csíkok, sajt, narancs karikák, jalapeno paprika.

Néhány helyen és csoportban rengetegen kezdték emiatt kommentekben betámadni Orbán Viktort, hogy milyen borzalmas pizzát rakatott össze magának és pocsék az ízlése. Szóval az emberek alaposan felháborodtak, csak itt van egy kis félreértés, amit rosszul tudnak. A pizzát nem Magyarország miniszterelnöke csináltatta magának, hanem a pizzéria találta ki neki.

Szóval még az is lehet, hogy a színfalakon belül nem nyerte el 100 százalékosan a tetszését. Magyarország ebben a kérdésben is kettészakad, mivel van olyan, aki szerint a hawaii pizza emberiség elleni bűn, míg sokan imádják. Ide kattintva még olyan receptet is olvashattok, amikor barack kerül a pizzára.

Aki nem bírja a hús párosítását a gyümölcsökkel, az maradjon a klasszikusoknál, és próbálja meg otthon is elkészíteni.

[[cikk3]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás