Eredetileg nem így kezdődött a Nemzeti dal? 5+2 érdekesség március 15-ről, amit minden magyarnak tudnia kell

Március 15. nem egyszerűen egy nemzeti ünnep, hanem magának a magyarságnak a lényege. Népünk szabadságszeretetének, hitének és igazságért való hősies kiállásának ünnepe és ragyogó megtestesítője. Azzal mindenki tisztában van, hogy mi történt akkor, de az ünneplés mellett nagyon sok olyan érdekessége is van ennek a nagy napnak, amit már kevesebben ismernek. Ezek közül mutatunk be hetet.

A Nemzeti dal eredetileg máshogy kezdődött

A Petőfi Sándor által a forradalmi hevület erősítésére írt Nemzeti dal szorosan összeforrt az 1948-49-es eseményekkel. Kezdetben azonban nem a ma jól ismert “Talpra magyar, hí a haza…” szavakkal indított a költő. Egyes források arról írnak, hogy az eredeti változatban „Rajta magyar, hí a haza” szerepelt még, azonban a legendák szerint Szikra Ferenc tanácsára változtatott ezen Petőfi és írta át a ma is ismert formában. Ennek oka kissé mulatságosnak tűnhet első olvasásra. Szikra állítólag ezekkel a szavakkal indokolta tanácsát: „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta”.

A Nemzeti Múzeumot majdnem megszállták a tehenek

A Nemzeti Múzeum csodálatosan megépített, klasszikus szépségű épülete nagyszerű hátterét jelentette a forradalmi eseményeknek, azonban a pillanat ünnepélyessége kapcsán akadt egy kis bökkenő… A múzeum kerítése a nagy napon még csak félkész állapotban volt, a vásárosok pedig arrafelé hajtották állataikat, így a kertben az ünnepi hevületben lévő emberek mellett kevésbé ünnepi hangulatú teheneket is láthattunk. Bár ki tudja, talán még rájuk is hatott az emberek lelkesültsége.

A nyomdagép lefoglalása nem egészen úgy történt, ahogy mesélik…

A márciusi ifjaknak a 12 pont kinyomtatásához egy működő nyomdagépre lett volna szükségük. Landerer elsőként a cenzori pecsétet kérte tőlük, amit ők természetesen nem tudtak felmutatni. A letört fiatalok már éppen távozni készültek, amikor a nyomdász halkan jelezte nekik, hogy esetleg lefoglalhatnák az egyik nyomdagépet, amit ezután meg is tettek.

A déli ebéd mindenek felett

Már javában nyomtatták a röplapokat, amikor eljött a nap fénypontja, nem, nem forradalmi, hanem gasztronómiai szempontból. Delet ütött az óra, ezért Irinyi József, a 12 pont ötletgazdája azt javasolta az ötezres tömegnek, hogy menjenek haza ebédelni. Így is tettek. Majd a finom ebédet követően már tízezren gyűltek össze a Nemzeti Múzeum előtt. Nem véletlenül mondják, hogy üres hassal a munka sem megy igazán jól.

Hogyan vált a Pilvax kávéház egy ügyes marketingfogás révén az események kulcshelyszínévé

Pilvax Károly 1842-ban vette meg az 1838-ban megnyitott kávézót, amit nem sokkal később Fillinger János vett bérbe. Ő is megtartotta annak eredeti nevét, de a látogatók inkább már „Fillingerként” emlegették. A lázadó ifjak több okból is szerették ezt a helyet. Részben, mert közel volt a városházához, így a hírek is gyorsan eljutottak a kávéházba, de volt egy másik, nagyon prózai oka is. Ez volt az egyetlen olyan hely a közelben, ahol a kávé mellé ingyen reggelit kaphattak a vendégek. Ügyes marketingfogás, messze megelőzte a korát és talán ez is kellett hozzá, hogy a hely bevonuljon a történelembe

Táncsics Mihály, aki nem is volt Táncsics Mihály

Kicsit zavarosnak hangzik, ugye? Valóban az is, de csak addig, amíg le nem rántjuk a leplet a rejtélyről. Mindannyian ismerjük a történetnek azt a részét, amikor az ünnepi hangulatban lévő tömeg elindult, hogy a József-kaszárnyában sajtóvétség címén már két éve raboskodó, paraszti sorból származó írót, Táncsics Mihályt kiszabadítsák. Amiről viszont már nem sokan tudnak, hogy Táncsics eredetileg Mihajlo Stancsics volt, és csak a kiszabadulása után magyarosította nevét. A rab ráadásul igazi álomszuszék volt, amikor a tömeg a börtönhöz érve ki akarta szabadítani, akkor is éppen az igazak álmát aludta, szabadítóinak úgy kellett felébreszteni.

Azt már talán könnyebb lesz ezek után kitalálni, hogy mi történt akkor, amikor szabadulása után hintóba szállt az író. Igen, ismét rögtön elaludt.

Ezután a színház esti díszelőadásán Táncsics lett volna a díszvendég, azonban sajnos nem tudott megjelenni az eseményen. Igen, akkor is éppen szundikált.

Már akkor is ott voltak a bátor nők

Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk el azokról a bátor nőkről sem, akik szintén részesei voltak a szabadságharcnak. Manapság hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy bátor és független nők csak napjainkban léteznek, azonban ez közel sem igaz. A szabadságharc korában is találkozhattunk már olyan félelmet nem ismerő hölgyekkel, akik férfiakat megszégyenítő elszántsággal vállaltak szerepet a nemes ügyben.

Elsőként lássuk Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát, akit a kormányzó 1849. április 16-án a tábori kórházak főápolójának nevezett ki. Zsuzsanna három hónap alatt körülbelül 70 tábori kórházat szervezett meg.

Teleki Blanka grófnő 1846-ban leánynevelő intézetet nyitott a fővárosban, ahol az ifjú hölgyek például magyar történelmet tanulhattak. A magyar szellemű oktatásért, forradalmi tartalmú könyvek és képek terjesztéséért, valamint az 1848-as politikusok rejtegetéséért ő sem kerülhette el a letartóztatást.

Végezetül meg kell említeni Lebstück Máriát, aki bátor amazonként férfiruhát öltve beállt a magyar honvédseregbe, 1849 januárjában pedig már a feldunai hadtestben harcolt. A kápolnai csatában megsebesült, azonban hősiességéért Dembinski tábornok hadnaggyá léptette elő.