promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tilos élő baromfit vásárolni mostantól, rettenetes fertőzést okozhatnak, de a tiltás nem egész Magyarországra érvényes
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Bács-Kiskun megye a legfőbb gócpont.

Nem volt jó éve idén a magyar mezőgazdaságnak. Példátlan aszály pusztított szerte az országban, ami a legtöbb kultúrnövény esetében jelentős termésveszteséggel járt – ennek (is) isszuk most a levét a megemelkedett élelmiszerárak képében.

Itt maradt velünk régebbről egy olyan csapás is, amely az állatállományt tizedeli. A madárinfluenzáról van szó, amelyet a szárnyasok szervezetéhez alkalmazkodott influenzavírus okoz, de nem kizárólag madarakat betegíthet meg.

A kórt már a 20. század elején azonosították Olaszországban, mára pedig szerte a világban elterjedt. Magyarországon is rendszeresen felbukkan, hogy a frászt hozza a tenyésztőkre, és persze a fogyasztóknak is kellemetlen problémákat okozzon.

A madárinfluenza betegített már meg embert is, de szerencsére ez nem gyakori, és remélhetőleg a jövőben sem lesz az. A legjobb védekezés az izolálás és kivágás, vagyis a fertőzött területek azonnali lezárása, és az állomány megsemmisítése.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) friss figyelmeztetése szerint a járvány ismét felütötte a fejét hazánkban. Óriási gondatlanság viszont, hogy ennek ellenére egyre nagyobb számban jelennek meg élő baromfit kínáló online hirdetések a korlátozás alá eső területekről, elsősorban Bács-Kiskun megyéből.

„A Nébih felhívja az érintettek figyelmét, hogy amellett, hogy ez súlyos szabályszegés és illegális tevékenység, komoly kockázatot is jelent, mivel könnyen a járvány kiterjedéséhez, a még érintetlen megyék befertőzéséhez is vezethet”

– olvasható a hivatal honlapján. Elsősorban víziszárnyasokat kínálnak eladásra ilyen módon, valóban azt kockáztatva, hogy egész Magyarországot összefertőzhetik a gondatlan vásárlók, akik ráadásul a saját egészségüket is kockára teszik.

A jelenleg érvényes előírások szerint ugyanakkor a védő- és megfigyelési körzetekből vágóhídra lehet szállítani állatokat, magánszemélyek részére azonban tilos értékesíteni őket. Akik a tevékenységükkel bizonyítottan hozzájárulnak a járvány terjesztéséhez, bírósági feljelentéssel is szembe kell nézniük.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás