promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rejtélyes csodajármű roncsa rejtőzik a magyar tenger, a Balaton mélyén már több mint 100 éve?
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ez az egyik legérdekesebb magyar legenda, amely több ezer magyar képzeletét ejtette már rabul.

Az egyik leghíresebb magyar legenda szerint 1939-ben létrejött egy alapítvány, hogy felkutassa a magyar tenger, a Balaton alján fekvő, elsüllyedt "tengeralattjáró" roncsait. De mi az igazság a legendából? Volt-e egyáltalán víz alá eresztve tengeralattjáró a Balatonban?

Úgy tűnik, hogy 1905-ben tényleg próbálgattak búvárhajót a Balatonban, a szerkezetben négyhengeres motor és akkumulátor is lehetett, a hajó pedig Udvary Ferenc találmánya volt. A hivatalos bemutató pedig Keszthely kikötőjében volt 1905. július 22-én.

A hajó megtett néhány métert, majd az egyik hengere léket kapott, szerencsére a legénységnek sikerült kimenekülnie a szerkezetből, ráadásul a helyi csónakázó egyesület tagjai is a környéken voltak, akik segítettek nekik.

A búvárhajót kiemelték, majd egy új út keretében egészen Balatonboglárig mentek vele. A legenda szerint a hajó ekkor újra motorhibás lett, és lesüllyedt a Balaton aljára, a legénység azonban újra megmenekült.

Az 1939-ben létrehozott alapítvány a második világháború előtt ki akarta emelni a búvárnaszádot, hogy múzeumba juttassák. Azonban a világháború, így pedig a történelem közbeszólt.

Kevesen tudják, de a 20. század elején a világ tengeralattjárólázban égett, hatalmas verseny volt, hogy ki építi meg az első működő gépet, épp ezért nem meglepő, hogy Udvary is próbálkozott.

Az persze továbbra is kérdés marad, épp ezért legenda a történet, hogy a második utazás, amely a jármű harmadik útja volt, megtörtént-e egyáltalán, és tényleg ott van-e a Balaton alján a búvárhajó, mivel erről az útról már nem számolt be a sajtó.

A sztoriról további érdekességek az Időutazó Youtube-csatorna videójában hallgathatók meg:

(Forrás: Balatonkörnyéke, Tóretro, Időutazó)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás