promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási veszélyre figyelmeztet a hatóság, így előzhető meg a katasztrófa
Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ebben az évben már 702 esetben riasztották a tűzoltókat kéménytűzhöz, a szén-monoxid-mérgezés pedig már 14 halálos áldozatot követelt. Az ORszágos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményben hívta fel a figyelmet az őszi veszélyre, hiszen néhány nap múlva hivatalosan is elindul a fűtési szezon.

„Indul a fűtési szezon – Előzzük meg lakástüzet és szén-monoxid-mérgezést” című közleményében az OKF azt írja, hogy a hivatalos fűtési szezon október 15-én kezdődik, viszont a hűvösebbre fordult időjárás miatt sok helyen már befűtöttek. Azok, akik meg nem ellenőriztették kéményüket és fűtőeszközeiket, ezt ugyan még mindig megtehetik, de ilyenkor leterheltek a szakemberek és hosszabb a várakozási idő.

Mint írják, a kéményseprő ősszel és télen is el tudja végezni a kémény ellenőrzését, és ha szükséges, a tisztítását. Ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy a kéményellenőrzés napján ne fűtsünk be, hogy a kéményseprőnek ne forró környezetben kelljen dolgoznia.

A kémények javasolt ellenőrzési gyakorisága gázos fűtés esetén kétévente, szilárd tüzelés esetén évente egy alkalom. Akik családi házban élnek és a családi házba nincs bejegyezve semmilyen vállalkozás, azok számára a kéményseprés ingyenes. A kéményseprő akkor jön, amikorra a kéménytulajdonos időpontot foglalt. Településtől függ, hogy kéményseprőcég, vagy a katasztrófavédelem kéményseprői végzik az ingyenes kéményseprést. A katasztrófavédelem kéménysepréssel kapcsolatos információkat tartalmazó weboldalán irányítószám alapján ki lehet keresni, hogy a katasztrófavédelemnél, vagy valamelyik kéményseprőcégnél lehet időpontot egyeztetni az ingyenes ellenőrzésre. Ugyanezen a weboldalon az online ügyintézést kiválasztva lehet időpontot foglalni a katasztrófavédelem kéményseprőinél. 

Azt, hogy mennyire fontos az ingyenes lakossági kéményseprés lehetőségével élni, mutatja a tény, amely szerint a tűzoltókat idén már 702 kéménytűzhöz riasztották. Az ilyen esetek leggyakoribb oka, ha nincs megfelelően kitisztítva a kémény, és a belső falára lerakódott korom és kátrány meggyullad.

Minden hatodik lakástűz a kéményben keletkezik. 

A fűtési időszakban megnő a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánoknál jelentkezhet ez a probléma, hiszen minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a levegő-utánpótlás.

A kandalló, a cserépkályha, illetve a vegyes tüzelésű kazán, a konvektor és a fali vízmelegítő is lehet nyílt égésterű, és akkor ezek a szoba levegőjét használják működés közben.

Ha nincs elég friss levegő ezek környezetében, szén-monoxid fog keletkezni, ami magas koncentrációban akár egy percen belül is halált okozhat; idén már 14 ember halt meg emiatt.

Évente egyszer érdemes szakemberrel megnézetni a fűtést és a vízmelegítőket, ezek hőtermelő, lánggal égő berendezések, a meghibásodásuk lakástűzhöz vagy szén-monoxid-mérgezéshez vezethet – olvasható a közleményben. Hozzáteszik, hogy érdemes minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni. A megbízható érzékelők listája ide kattintva megtalálható. Az érzékelőt a fűtőeszköztől, vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el, és figyeljünk a szavatossági idejükre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás