promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tízszer-hússzor több koronavírus-fertőzött is lehet Magyarországon
Borítókép:  koronavírus-teszt. Forrás: AFP/Varga György.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1-en.

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

„Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen”

– hangsúlyozta.

A főorvos hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben. 

Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

A koronavírussal kapcsolatos számok

Eközben kilenccel 4544-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, nincs újabb elhunyt – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: változatlanul 597 az elhunytak száma, 3413-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 534. Az aktív fertőzöttek 36 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 44 százaléka budapesti. Kórházban 74 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hét van lélegeztetőgépen. Az oldal adatai szerint 7657-an vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 346 962.

A világon 18 019 472 ember fertőződött meg a járványban, a halálos áldozatok száma 688 369, a gyógyultaké pedig 10 649 111 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás