promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem tart sokáig a nyugodt és napos idő
Borítókép:  illusztráció. Forrás: AFP.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Csütörtökön naposabbra és szárazabbra fordul időjárásunk, azonban ez a nyugodtabb idő nem tart sokáig, ugyanis nyugat felől egyre jobban megközelít minket egy újabb ciklon – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Szerda estétől nyugat felől egyre nagyobb területen kiderül az ég, ezzel együtt késő estére a keleti határvidéken is megszűnik a csapadék. Reggelre már csak a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek, foltokban köd és rétegfelhőzet is képződhet.

Csütörtökön a többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja. Csapadék nem lesz.

Szerda estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. Csütörtökön a Dunántúlon megélénkül, sőt az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felén megerősödik a déli szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4 fok között alakul, a felhősebb keleti vidékeken lesz enyhébb az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 10 és 13 fok között valószínű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás